A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Többek között egy gyereket is kirabolt egy férfi és a társa

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt egy 16 éves fiú és egy 20 éves férfi ellen, akik több embert is kiraboltak, köztük egy 14 éves gyereket.
Vágólapra másolva!

A férfi és a társa tavaly júniusban Nagykeresztúron észrevett egy bicikliző, 14 éves fiút, akit a biciklijeikkel követni, majd üldözni kezdtek. Amikor utolérték, megfogták a hátizsákját, ezzel megállásra kényszerítették. A telefonját követelték tőle, de a fiú azt állította, hogy nincs nála.

Erre a férfi pofon vágta. A fiú kivette a táskájából és odaadta nekik a telefonját.

A rablók kivették belőle a SIM kártyát, amit visszaadtak és a telefonnal együtt elmenekültek.

Júliusban bemásztak egy földszinti lakás erkélyére, ahonnan hangtechnikai eszközöket loptak el,amit később eladtak egyikük ismerősének.

A fiú 2020 júniusa és szeptembere között több bűncselekményt is elkövetett. Biciklizve táskát, egy ház kerítésén átnyúlva hangszórót lopott. Utóbbit épp el akarta adni, amikor a tulajdonosa tetten érte.

Egy 95 éves nő lakásába a fürdőszoba ablakon keresztül mászott be, majd két vödörbe összekészített kozmetikumokat, tisztítószereket és élelmiszereket. Az asszony rajtakapta a fiút és felszólította, hogy menjen el onnan.

A fiú ezt meg is tette, de magával vitte a két vödröt is.

Az ügyészség rablás, lopás és kifosztás miatt emelt vádat ellenük, és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket börtönbüntetésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!