Már nyilvános sajtótájékoztatót sem mer tartani Karácsony Gergely

Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely főpolgármester, a Gyurcsány-show előválasztási komédiájának az egyik jelöltje olyan „online sajtótájékoztatót" tartott többedmagával, amelyen nem lehetett kérdezni, a rendezvény helyszínét pedig meg sem hirdették, csak egy szűk körnek szólhattak, hogy lesz ilyen esemény. Az Origo a következőket akarta kérdezni Karácsonytól, már amennyiben erre lehetőséget kaptunk volna: „Mi van a középfokú angol nyelvvizsgájával, amiről azt állította, hogy létezik? Mikor tervezi azt nyilvánosságra hozni?"
Vágólapra másolva!

Rendkívül furcsa „sajtótájékoztatót" tartott vasárnap délelőtt két baloldali párt, a Párbeszéd és a Momentum. Az MTI-ben jelent meg 9:26-kor egy felhívás, miszerint online sajtótájékoztatót tartanak.

Forrás: MTI

Ez önmagában a járványhelyzet miatt nem lenne különös, sőt - sokan éltek ezzel a formával az elmúlt időszakban. A közleményből viszont nem derült ki, hogy az „online sajtótájékoztatón" élőben is ott lehet lenni, és kizárólag élőben lehet kérdezni. Még a rendezvény helyszínét sem hozták nyilvánosságra a fenti, MTI-nek küldött szövegben; egészen addig, amíg a Facebookon el nem kezdődött a „sajtótájékoztató", nem lehetett tudni, hogy annak helyszíne a II. kerületi Mechwart liget.

Forrás: Momentum Mozgalom / Facebook

Az „online" rendezvényen Fekete-Győr András, a Momentum vezetője, Berg Dániel, a Momentum II. kerületi alpolgármestere, Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester – ebben a sorrendben – elmondtak egy-egy eléggé unalmas monológot.

Amikor a kérdésekre került volna sor, Fekete-Győr azt mondta:

Majd rögtön ezután

leállították az „online sajtótájékoztatót", tehát egyáltalán nem lehetett kérdezni annak, aki online követte.

Két, a baloldallal messze nem ellenséges televízió, az RTL Klub és az ATV mikrofonjai azonban előttük voltak, illetve egy harmadik mikrofon is, amivel nyilván a saját Facebook Live közvetítésükhöz biztosították a hangot.

Mivel a fentiek alapján az RTL Klub és az ATV munkatársai jelen voltak a fake sajtótájékoztatón, akarva-akaratlanul felmerül annak a gyanúja, hogy Karácsonnyal már nem mernek valódi, nyilvános tájékoztatót tartani, hanem meghívásos alapon, csak és kizárólag a szerintük nem ellenséges média lehet jelen élőben.

Az Origo a következőket akarta kérdezni Karácsonytól, már amennyiben erre lehetőséget kaptunk volna: „Mi van a középfokú angol nyelvvizsgájával, amiről azt állította, hogy létezik? Mikor tervezi azt nyilvánosságra hozni?" Végül értelemszerűen nem kérdezhettünk, pedig mi magyarul tettük volna, ellentétben a Deutsche Welle riporterével, akinek nem is tudott mit mondani a főpolgármester, csak zavartan mosolygott, eloldalgott, majd a kocsijába menekült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!