A férfi augusztus 3-án délelőtt elment egy szegedi bankba ügyet intézni.
Amikor közölte vele az ügyintéző a bankkártya-igénylés menetét, az azzal kapcsolatos átfutási időt illetve költségeket,
a férfi emelt hangon, azonnal és ingyenesen követelte kártyáját, majd hangosan szidni kezdte a bankot, és dühösen távozott.
Másnap már reggel visszatért, és újra
közölte egy ügyintézővel, hogy rögtön bankkártyát akar kapni, és megfenyegette azzal, ha nem kapja meg „fellocsol mindent benzinnel és az alkalmazottakra gyújtja az épületet".
Ezután hamisan
azt állította, hogy ő már börtönviselt, majd hozzátette, hogy már előző nap is egy vascsővel kellett volna megverni az ügyintézőket, hogy tegyék meg, amire utasította őket.
Az ügyintéző ijedtében a pánikgomb megnyomásával értesítette a rendőröket, majd az ügyféltérben leültette, és kérése teljesítésének ürügyén várakozásra kérte meg a férfit.
Végül a kiérkező rendőrök a helyszínen igazoltatták, majd kihallgatásra vitték.
Az ügyészség a férfival szemben közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat, amiért három év börtönt is kaphat.
A korábban letartóztatásban, majd a vádemeléskor szabadlábon lévő férfi bűnösségéről a szegedi bíróság dönt.