Az öt legfontosabb tudnivaló a válásról jogi szempontból

Vágólapra másolva!
A válás az a filmkocka, amit legtöbben szívesen kivágnának az emlékeik sorozatából. Sajnos nem csak a kapcsolatok, hanem a már komoly elköteleződést igénylő házasságok is zátonyra futhatnak. Sok házaspár hónapokig tervezgeti az esküvőt a legapróbb részletekig, a válás azonban hideg zuhanyként csapódik az arcukba. Hiszen egyikük sincs felkészülve arra, hogy helyrehozhatatlanul elmérgesedjen közöttük a viszony, amit képtelenek lesznek higgadtan kezelni. Az esetek túlnyomó többségében a feleket annyira felőrli a válás kimondásáig eltelt időszak, hogy az életüket, jövőjüket, vagyoni helyzetüket illetően nehezen tudnak közös nevezőre jutni. Ha a családban gyerekek is vannak, a feszültség komplikáltabbá teszi a helyzetet és megnehezíti a sérülésmentes megoldást. Amennyiben a válás körül felmerülő kérdések és költségek álmatlan éjszakákon gyötrik, tartson velünk cikkünkben és tudjon meg többet a válás jogi szabályozásáról! Megspóroljuk Önnek az időrabló keresgélést, összegyűjtöttük az öt legfontosabb tudnivalót a válással kapcsolatban.
Vágólapra másolva!


Forrás: vidakovics.hu


1. Hogyan indítható el a válás?

A házasság felbontása kétféle módon lehetséges, aminek részletszabályait a hatályos Polgári Törvénykönyv, valamint a Polgári perrendtartásról szóló törvény tartalmazza. A válást minden esetben bíróság mondja ki, amit bármelyik házastárs kezdeményezhet.

A házasságot a bíróság akkor bonthatja fel, ha bizonyított, hogy a házastársak között az életközösség megszűnt és annak helyreállítására nincs kilátás. Ha a felek között nincs egyetértés a házasság felbontása és annak járulékos kérdései körében, úgy a bíróság a házasság megromlásának okait bizonyítás keretében tárja fel. Ezt hívják tényállásos bontásnak. A bíróság a kapcsolat teljes megromlására több tényezőből is tud következtetni; ilyen lehet például a különélés időtartama, az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, a felek feldúltsága stb.

A másik lehetőség a válás megindítására, ha a házastársak közösen kérelmezik a házasság felbontását. Ebben az esetben a bíróság nem vizsgálja az életközösség megszűnésének körülményeit, sem pedig az ahhoz vezető folyamatot. Egyetlen fontos szempont alapján dönt, ami a házastársak végleges elhatározáson alapuló közös kérelme, mely befolyásmentes megegyezésük alapján születik. A közös megegyezéssel történő válás talán kedvezőbb megoldásnak tűnik, azonban nem minden bontóper előtt álló pár képes a törvény által megszabott fontos kérdésekben megegyezni. Ezek nélkül pedig a válás közös megegyezéssel nem bontható fel. Hatékony segítséget ilyenkor egy tapasztalt, válóperes ügyekben jártas ügyvéd jelenthet, aki rávilágít az eljárás jogi buktatóira.

2. Válás közös megegyezéssel - a legkönnyebb megoldás?

A hatályos törvényi szabályozás szerint vannak bizonyos feltételek, amelyek a közös megegyezéssel történő váláshoz mindenképp szükségesek. A válást fontolgató felek amiatt gondolják könnyebb megoldásnak, mert ilyenkor a bíróság nem vizsgálja a házasság felbontásának okait. Arról viszont kevesen tudnak, hogy több szigorú feltételt is megjelöl a törvényi szabályozás, amelyekben meg kell egyeznie a feleknek. Közös gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlásáról, a gyermek és a különélő szülő kapcsolattartásáról, a gyermektartásról. De egyezséget kell még kötniük a házastársi közös lakás használatáról, valamint a házastárs tartásáról.

A közös megegyezés vajon tényleg könnyebb megoldás? Egy alapos, minden részletre kiterjedő egyezség birtokában egyszerűbb lehet az eljárás, másfelől a válás okainak feltárása körüli feszültség kirobbanását is megúszhatják a felek. Szakszerű ügyvédi segítséggel ezek a kérdések könnyebben rögzíthetők, hiszen akár a lakáshasználatot, akár a tartást illetően számos rejtett buktatóval találkozhatnak a felek. A közös cél pedig az, hogy elsősorban a gyermek érdekeinek megfelelő döntések szülessenek.

3. Mi az a válóper?

A válóper az az eljárás, amelynek eredményeképpen a bíróság a házasságot felbontja és ezt a tényt ítéletben rögzíti. Ez a peres eljárás magának a keresetlevélnek a benyújtásával indul.

A keresetlevél formai és tartalmi követelményeit rendelet valamint törvény határozza meg és a bíróság felé ennek megfelelően kell benyújtani. Válóperes, családjogi ügyekben jártas ügyvéd segítségét már a kezdeti szakaszban érdemes igénybe venni, hiszen a keresetlevélben megfogalmazott tények, adatok pontossága a válás időtartamát is befolyásolhatja. A válóper része az úgynevezett perfelvételi tárgyalás, ami lehetőséget teremt a felek meghallgatására, illetve ebben a szakaszban történik a házastársak kibékítésére tett kísérlet. Ezután következik az érdemi tárgyalás szakasza, amelyben a bÍróság az életközösség megszűnéséhez vezető körülmények, illetve a házasság helyrehozhatatlan megromlásának okait bizonyító tényezőket vizsgálja. Bizonyítási indítvány lehet például pszichológiai szakértői vélemény, tanúk kihallgatása, illetve okirati bizonyítékok bemutatása.

Amennyiben a felek egyezséget kötöttek, a bíróság eltekint a bizonyítási indítványoktól, és a házasság felbontása az egyezségben rögzítettek jóváhagyásával, ítéletben történik.

4. Mennyibe kerül a válás?

Amikor a válás gondolata megfogalmazódik, annyi feszültség és szorongás robban ki a felszínre, hogy az eljárás anyagi oldala valószínűleg nem szerepel a lista első sorában. Mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen az illetékek és díjak teljesítése mindenképp szükséges a válóper végbemeneteléhez. A tényleges számokat azonban nagyban befolyásolja a per során alkalmazott bizonyítási indítványok formája, illetve az, hogy van-e közös gyermek vagy nincs.

A válóper eljárásának illetéke 30.000 Ft. Közös gyermek esetén annak az eljárási illetéke, hogy a bíróság meghatározza a tartásdíjat, az éves tartásdíj összegének 6%-a. Amennyiben a felek nem tudnak megegyezni a szülői felügyeleti jog gyakorlásában, ezt a bíróság teszi meg az eljárás keretében, melynek illetéke 21.000 Ft. A gyermek és a különélő szülő kapcsolattartásának rendezése iránti kérelem illetéke szintén 21.000 Ft.

Ha az eljárás során szükség van pszichológus szakértői véleményére, annak díja vizsgált személyenként meghaladhatja az 50.000,- Ft-ot. Pszichológus szakértő a gyermeket/gyermekeket, és a szülőket minden esetben megvizsgálja. Ha a szülőknek van új komoly kapcsolata (élettársa), akkor azok vizsgálatára is sor kerül, de ha valamelyik szülő a gyermek nagyszüleivel együtt él, úgy őket is megvizsgáltatja a bíróság.. A szakértői díj ennek fényében 150.000,- Ft örül indul és sok százezer forintra is rúghat. Ennek fényében érdemes megfontolni, hogy a felek jobban járnak egy alapos, jogszabályi feltételeknek tökéletesen megfelelő egyezség rögzítésével, rutinos válóperes ügyvéd segítségével. Hiszen egyik félnek sem közömbös a válóper során felmerülő költségek mértéke, éppen elég nagy terhet jelent a házasság felbontásának pszichés, érzelmi oldala.

5. Mennyi ideig tart a válás?

Természetes, hogy mindenki szeretne a lehető leghamarabb pontot tenni a válás keserű folyamatára, amiben a házasság felbontását kimondó ítélet jelentheti a nyugvópontot. Eddig azonban el kell jutni, számos tényező lassíthatja az eljárást. A felek egyezsége esetén az eljárások hozzávetőlegesen fél év alatt lezárulnak. Viszont az egyezség hiánya, a vitás kérdések számától függően sokat tolhat ezen az idő intervallumon. A leginkább a közös gyermekkel kapcsolatos kérdések rendezésének sikertelensége növeli az eljárás időtartamát, de kifejezetten időigényes tud lenni, a házastársi közös lakás használatának rendezése is.

Látni kell, hogy szakmailag felkészült, rátermett jogi képviselő nélkül a válás előtt álló házastársak könnyen évekig húzódó, idegőrlő folyamatban találhatják magukat. Senki sem születik úgy, hogy rutinosan és bátran mozog a peres eljárások világában, ezért ahelyett, hogy időt és energiát pocsékolna feleslegesen, kérje tapasztalt válóperes ügyvéd segítségét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!