Magyarország elsőként tudta legyőzni a járványt, a szabadságunk gyorsabb visszanyerése révén a gazdasági növekedés is előbb indul meg. Jövőre 5 százalék feletti gazdasági bővülést várunk – mondta az Észak-Magyarországnak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ózdi látogatása során annak kapcsán, hogy a városból távozó két multi helyére a kabinet igen hamar talált befektetőket, azt mondta:
a kormányzati támogatáspolitika egyik célja, hogy felzárkóztassa a hátrányosabb helyzetű térségeket.
Emlékeztetett rá, a kabinet segélyek helyett a munkaalapú társadalmat támogatja, ennek eredményeképpen 2010 óta 900 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
Szerinte a szakképzési rendszer átalakítása és az egyetemi modellváltás következtében többen szerezhetnek majd piacképes szakmát és diplomát, ezáltal a régióba is lényegesen több befektető érkezhet.