A gyanú szerint a sofőrök a határsértőknek segítséget akartak nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussannak, ezért velük szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A külföldieket előállították, őrizetbe vették, és kihallgatásukat követően kezdeményezik letartóztatásukat.
A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.