Baseballütő, léc, üvöltözés - így oldotta meg sérelmeit bűntársaival a baloldal rákospalotai jelöltje

Vágólapra másolva!
A Mandiner információi szerint csoportosan, felfegyverkezve követett el garázdaságot és magánlaksértést a politikus.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban a lap beszámolt, a garázdaság miatt jogerősen elítélt DK-s Barkóczi Balázst indítja a baloldal Rákospalotán.

Barkócziék csoportosan, felfegyverkezve követtek el magánlaksértést

A lap birtokába jutott információk szerint Barkóczit és társait (egy későbbi alpolgármestert és egy rendőrt) azzal vádolták, hogy 2006-ban egy baseballütővel és egy léccel felfegyverkezve magánlaksértést követtek el Isaszegen.

Értesüléseink szerint a településen egyik éjjel Barkóczi két társával jelent meg egy család házánál, egyikük baseballütővel többször ráütött a kerítésre (amelynek lécei el is törtek), míg másikuk addig rugdosta a kaput, míg az ki nem nyílt.

A Mandiner információi szerint, miután Barkócziék bejutottak a ház udvarára, hangos szóváltásba kerültek az udvaron tartózkodóval, akit Barkóczi egyik társa a baseballütővel meg is bökött.

A hangzavarra néhány szomszéd is megjelent a háznál, valamint valaki a rendőrséget értesítette, de Barkóczi és társai értesüléseink szerint még a rendőrök kiérkezése előtt távoztak a helyszínről.

Bíróság is megállapította Barkócziék bűnösségét

A lap információi szerint a „csoportosan történő elkövetés", a „felfegyverkezve elkövetés", a „garázdaság", a „magánlaksértés" és az „éjjeli elkövetés" megállapítása is megtörtént,
valamint értesüléseik szerint az ügyben eljáró bíróság jogerősen el is ítélte Barkóczi Balázst és társait.

Elektronikus levélben fordult a Mandiner Barkóczi Balázshoz

A lap kérdésekkel fordult a bírósághoz és a politikushoz, Barkóczi egy napja nem válaszol kérdésükre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!