A politikus az orosz-ukrán háború kapcsán az egyházak szerepéről is beszélt. Mint kifejtette, a magyarországi felekezetek elképesztően komoly feladatokat vállalnak a menekültek ellátásában. Ez azért is jelentős, mert mint megemlítette, többször is volt alkalma találkozni Ukrajnából menekült családokkal, asszonyokkal, gyermekekkel, akik elmondták, az első nagy megkönnyebbülés számukra az volt, amikor átlépték a magyar határt, a második pedig az, amikor lelki támaszt is kaptak. Mindezekben a magyarországi egyházak komoly szerepet vállaltak és vállalnak a mai napig is.
Soltész Miklós kifejtette, a magyarországi egyházak az élet minden területén jelen vannak, nemcsak a menekültek ellátásában, segítésében, hiszen komoly feladatokat vállalnak át az államtól. Legyen szó oktatásról, szociális és egészségügyi ellátásról. Ezeket a tevékenységeket, – ahogy az egyházak működését is – az államnak el kell ismernie anyagilag is, tette hozzá. Ezért is fontos, hogy a polgári kormány mindezeket megteszi, és ezt a későbbiek során is folytatni kívánja, bár az ellenzék folyamatosan ezt mondja, hogy ezek a támogatások túlságosan sokba kerülnek, az egyházakat el kell magukat tartaniuk. Az államtitkár szerint az államnak igenis kötelessége segítenie az egyházak működését, határon innen és határon túl egyaránt.