Felrobbant egy kazánház Biatorbágyon, egy ember meghalt

tűz, tűzeset, kerepesi út, budapest, főtaxi, kerepesi, 8. kerület, tűzoltó, katasztrófavédelem, illusztráció
Vágólapra másolva!
Meghalt egy ember Biatorbágyon péntek délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

Péntek délután háromnegyed egykor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint

Biatorbágyon, a Kinizsi utcában felrobbant egy kazánház, majd az épület is kigyulladt.

A szomszédos ház lakója azonnal odasietett és egy idős nőt kihúzott az épületből, megkezdte az újraélesztését, azonban már nem lehetett az életét megmenteni.

A nyolcvan négyzetméteres családi házzal egybeépített

harminc négyzetméteres kazánház teljes terjedelmében égett, tizenkét tűzoltó több irányból oltotta a lángokat.

A tűz eloltása után hőkamerával átvizsgálták az épületet és visszahűtötték a még izzó részeket. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően a tűz nem terjedt át a családi házra. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálat fogja feltárni.

Fűtési technológiától függetlenül évente egyszer tanácsos szakemberrel ellenőriztetni a fűtőeszközöket. Ezek hőtermelő, jellemzően lánggal égő berendezések, a meghibásodásukból lakástűz, vagy szén-monoxid-mérgezés is lehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!