Márki-Zay Péter összevissza beszél az egészégügyről - videó

Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Márki-Zay Péter egyre agresszívebb és felháborítóbb kijelentéseket tesz, szinte bármiről kérdezik. Ilyen az egészségügy is. Gyurcsány Ferenc jelöltje alapvető szakmai kérdésekkel sincs tisztában, és sok esetben szinte Messiásnak - nem túlzás ezt állítani, hiszen korábban Jézushoz hasonlította magát -, állítja be magát, aki megoldást talál bármire is - például az egészségügyben fellelhető problémákra. Egészségügyi reformjai hajmeresztő elképzeléseket tartalmaznak, például azzal védte a kórházi osztályok általa tervezett megszüntetését, hogy az Egyesült Államokkal példálózott, ahonnan - szerinte - Indiába küldik a betegeket szemműtétre. Vagyis - bármennyire is próbálja utólag letagadni - ez, ebben akontextusban azt jelenti, hogy Indiába küldené a magyarokat szemműtétre. De olyat is mondott, hogy nincs szükség minden kórházban szülészetre, majd azt, hogy a szülészeteken nincs szükség orvosra. Összeállításunkban bemutatjuk, hogy Márki-Zay mit hordott össze az egészségügy kapcsán.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc jelöltje szépen beállt a sorba, és szíves örömest teljesíti megbízói kívánságait. Miközben luxuséttermekben ebédel a baloldal pénzembereivel, Márki-Zay hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel állt már elő a szülészeti osztályok megszüntetésétől kezdve a magyarok Indiába küldésén át az egészségügyi alapdíj bevezetéséig, amikor az egészségügy átalakításáról beszélt. Egy biztos: szakmaiatlan és felelőtlen kijelentéseket tett, amelyekkel a baloldal komoly veszélybe sodorná az eddig elért eredményeket.

A baloldal jelöltje rendszeresen összevissza beszél: amikor Afrikát tekinti példának az egészségügyben, vagy Indiába küldené szemműtétre a magyarokat, általában zavaros gondolatmenetek végén felháborító vagy nevetséges dolgokat mond.

Márki-Zay Péter szerint a szüléshez nem kell orvos

Nem kell orvos a szüléshez Márki-Zay Péter szerint, aki korábban egy fórumon mondta azt, hogy

EGY SZÜLÉSZNŐ JELENLÉTE IS ELEGENDŐ A CSECSEMŐK VILÁGRAJÖVETELEKOR.

Az új év első vidéki újszülöttje, Csóka Boglárka és édesanyja, Molnár Nikoletta Natália a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház szülészetén 2021. január 1-jén. A 22 éves édesanya második gyermeke 3200 grammal, 52 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A baloldal szerint nincs szükség szülészeti osztályokra a vidéki kórházakban. Forrás: MTI/Komka Péter

Míg korábban azt mondta,

vidéken szülészeti és sürgősségi osztályokat szüntetne meg, később már azt, orvos sem kell ezekbe.

A baloldal jelöltje a Kiszomborban tartott tavaly decemberi fórumán azt hangoztatta, hogy a szüléshez nem kell orvos, mivel az „nem betegség".

– mondta.

SZAKÉRTŐK SZERINT AZ ORVOS NÉLKÜL LEFOLYTATOTT SZÜLÉS NAGYON KOCKÁZATOS, SZÁMOS ELŐRE NEM LÁTHATÓ KOMPLIKÁCIÓ ADÓDHAT, AMELYEKET EGY BÁBA VAGY DÚLA NEM KÉPES KEZELNI, KIVÁLTKÉPPEN AZÉRT, MERT A MEGFELELŐ SZAKTUDÁS MELLETT A SZÜKSÉGES KÓRHÁZI MŰSZEREK SEM ÁLLNAK RENDELKEZÉSÉRE.

Gyurcsányék jelöltje már korábban is azt mondta, hogy megszüntetné egyebek mellett a szülészeti és sürgősségi ellátást a vidéki városokban,

ITT VISZONT KIFEJEZETTEN ORVOS NÉLKÜLI OSZTÁLYOK LÉTREHOZÁSÁRÓL BESZÉLT, EZEKET NEVEZTE KÍVÁNATOSNAK.

Indiába küldené a magyarokat szemműtétre

Márki Zaynak nehezen értelmezhető volt az a tanácsa is, hogy

A SZEMMŰTÉTEKRE VÁRÓ MAGYAR BETEGEK MENJENEK INDIÁBA, MERT SZERINTE AZ OTTANI ORVOSOK ÜGYESEBBEN BÁNNAK A SZIKÉVEL A LÁTÓSZERV EGYES HÁLYOGOS ELVÁLTOZÁSAINAK OPERÁLÁSAKOR.

Még korábban pedig azt mondta, hogy afrikai példák bizonyítják, hogy a fizetős egészségügy jobb, mint az ingyenes.

Márki-Zay egy 2018. márciusi kampányfórumon arról is beszélt, hogy

a szerinte rossz mai állapotokon „csak egy drasztikus magánosítás segíthet", vagyis magánkézbe adná az egészségügyi szolgáltatást, a kórházakat és a rendelőintézeteket is.

Márki-Zay szerint a magánosított egészségügy egyik előnye, hogy fűszoknyás lányok szolgálhatnak fel mojitót

– mondta Márki-Zay Péter példaként arra, hogy milyen előnyei lehetnek annak, ha bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat magánszolgáltatóknak szervezne ki az állam.

Mindeközben az amerikai egészségügyi rendszer hátrányairól mintha megfeledkezett volna, az ugyanis nem véletlen, hogy kevés beteg van az amerikai kórházakban. Ez nem a hatékony egészségügynek köszönhető elsősorban, hanem annak, hogy az ellátás megfizethetetlenül drága. Az amerikai egészségügy problémáit jól jelzik az olyan esetek, amikor egy bostoni nő lába súlyosan megsérült, és szinte könyörgött a járókelőknek, hogy azok ne hívjanak mentőt, mert nem fogja tudni kifizetni az ellátás költségeit.

Az egészségbiztosítók még az olyan alapvető gyógyszereket, mint az asztma elleni inhalátor, vagy az inzulin is, méregdrágán adják.

Az amerikai rendszert jellemző hibáiról, furcsaságokról szinte vég nélkül lehetne írni, már csak ezért is furcsa, hogy

EZÉRT AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERÉRT RAJONG MÁRKI-ZAY PÉTER.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!