Tordai Bence nyilvánvalóan hazudik: próbálja letagadni az engedély nélküli építkezést

A valóságban viszont egy 150 milliós luxusvillát épített fel magának
Vágólapra másolva!
A harsány baloldali politikus zavartan válaszolt a Metropol újságírójának kérdéseire. Tordai még a nyilvánvalót is megpróbálta letagadni.
Vágólapra másolva!

A Metropol munkatársainak sikerült mikrofonvégre kapniuk Tordai Bencét, aki napok óta bujkált a nyilvánosság elől. Ezúttal is egy nagy sötét napszemüvegben érkezett meg, nyilvánvalóan azért, hogy minél kevesebben ismerjék fel. A politikus még a nyilvánvalót is megpróbálta letagadni és azt állította: ő bizony nem építkezik engedély nélkül, szerinte minden rendben van a luxusvilla körül.

Mint azt korábban a Metropol kiderítette, Tordai Bence Budapest legdrágább kerületében, a II. kerületben vásárolt magának egy telket még 2016-ban. Ezen már állt egy régi parasztház, új ház építésére pedig nem kaphatott volna engedélyt a kerületi szigorú előírások miatt.

Tordai ezért úgy döntött, megtéveszti a hatóságokat.

Azt hazudta, hogy csak felújítja az eredeti házat, miközben csalárd módon teljesen lebontatta és a helyére egy vadonatúj villát épített. A Metropol megszerezte az erről szóló, építéseken kötelező e-naplót, amiből egyértelműen kiderül, hogy teljesen elbontották a régi házat és géppel ástak ki alapot az új háznak. A politikus aztán fogta magát és önkényesen beköltözött az épületbe.

Tordai Bence papíron ezt a parasztházat újította fel Forrás: Metropol
A valóságban viszont egy 150 milliós luxusvillát épített fel magának Forrás: Metropol

A Metropol próbált arról is érdeklődni Tordai Bencénél, hogy szerepet játszott-e az engedély nélküli építkezésben, hogy felesége, dr. Csillag Rita korábban a II. kerületi önkormányzatnál dolgozott.

Az állatorvosi végzettségű élettárs két éven át volt a kerület városfejlesztési bizottságának a tagja, amiért javadalmazást, távozásakor pedig egymillió forintos jutalmat is kapott.

Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere korábban elhatárolódott Tordaitól. Őrsi a sajtóból értesült az ingatlanmutyiról, azzal kapcsolatban főépítészi tájékoztatást kért – derült ki a polgármester Metropolnak küldött válaszából. Leszögezte, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani. Az építési szabályok természetesen mindenkire egyaránt vonatkoznak, viszont azok betartatása az építésügyi hatósági hatáskörökkel 2020 márciusától a Budapest Főváros Kormányhivatalához kerületek – fűzte hozzá Őrsi Gergely.

Kitért arra: az Attila utcai építkezéshez kapcsolódóan kormányhivatali tájékoztatásuk van arról, hogy az elektronikus építési naplót az építtető 2017 decemberében helyezte készenlétbe, az akkori szabályok szerint nem volt szükség kötelező főépítészi konzultációra, így a terveket nem ismerik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!