„Brutálisabb amerikai lépésre számíthatott a Fidesz, mert most nem igazán tud min felháborodni" – írta szerda este, David Pressman sajtótájékoztatóját követően a Szauer-féle szélsőbaloldali lap, a hvg,hu. A dollármédia egyik legerőszakosabb képviselőjének címadása valójában a hvg mérhetetlen csalódottságát próbálja leplezni, ugyanis - Soros blogja, a 444 és a volt indexesek Telex nevű blogja mellett - a hvg.hu volt az, amely
hatalmas mennyiségben termelte a cikkeket az általuk remélt brutális amerikai lépésekről, és annak lehetséges következményeiről.
Mint kiderült, minden alap nélkül.
Kedd reggel a Soros-blog indította el a baloldali tömeghisztériát, reggel hat óra után három perccel közölt, „Hetek óta magyarok elleni szankciókról találgatnak nyugati diplomaták" című írásával. Jellemző, hogy a Telex feltűnően "éber" volt, és már 06:36-kor szemlézte a cikket - gyanús, hogy már készen állt, előre meg volt tervezve a kampány.
A cikkben egyebek mellett azt állították, hogy „a 2014-es kitiltásokhoz hasonló ügyről is lehet szó, amikor korrupció vádjával tiltottak ki hat magyar állampolgárt az USA-ból". Biden embere, David Pressman végül semmi ilyesmit nem jelentett be.
A Soros-blog egy másik találgatása sem jött be: „Egy külföldi forrásunk szerint három magyar személy ellen hoznának intézkedéseket. Pressman nagykövet szerda délutánra sajtótájékoztatót hirdetett, lehetséges, hogy éppen ebben az ügyben (a sajtótájékoztató témáját nem hozták nyilvánosságra)" – írták egy nappal a bejelentések előtt. Sőt, azt is írták, hogy „egy másik forrásunk szerint már márciusban keringtek pletykák a nyugati szövetségesek között arról, hogy valamifajta szankció érhet kormányzati, vagy a kormányhoz közel álló személyeket."
Érdekes, hogy 06:41-kor már az RTL cikke is kész volt, majdnem ugyanazzal a címmel („Befolyásos magyarokra vethet ki szankciókat Amerika") foglalták össze a Soros-blog írását, mint a Telex („444: Szankciót vethet ki az USA befolyásos magyar személyekre"). Úgy tűnik, a "befolyásos" volt a kulcsszó, ezt találták ki a dollármédia irányítói.
Ugyanaznap reggel 9.01-kor a Telex már az amerikai háborúpárti plakátkampányról is cikket jelentetett meg.
A legnevetségesebb az volt, hogy a cikket egy vidéki városban található plakáttal illusztrálták. Pontosabban nem részletezték, hol készült, a leírás szerint a Telex munkatársai Egerben, Gyulán és Miskolcon is láttak ilyet. Vagyis a Telex-dolgozók röpke néhány óra alatt beszáguldották az egész országot. Hogyne, életszerű...
A címnek ezt adták: "Ruszkik, haza!" – ellenplakátkampányt indított a Nyugati Pályán nevű csoport amerikai pénzből". A gond csak az, hogy Nyugati Pályán nevű csoport, vagy Facebook-csoport, vagy éppen arcokkal rendelkező közösség nem létezik. Később ugyan bevallják, hogy „az USA budapesti nagykövetségének támogatásával a FLOW PR (Splendidea Communications Kft.) kommunikációs ügynökség üzemelteti" az oldalt, csak a lényegről nem beszéltek. Azt már nem tették hozzá, hogy a Splendidea mögött ugyanaz a bukott politikus, Márki-Zay egykori tanácsadója, Somogyi Zoltán áll, aki nemrég a Gyöngyösi-féle Jobbik névváltása mögött álló cégnél is felbukkant. A szálak pedig a dollármédia számára egy roppant kínos ponton állnak össze: az antiszemita Gyöngyösit ugyanis éppen az óriásplakátokat pénzelő nagykövet, Joe Biden embere, David Pressman látta vendégül a nagykövetség széderesti vacsoráján.
Ezután a szintén külföldről finanszírozott hvg folytatta a találgatást, egy nappal a 444 után. Cikkük a következő címmel jelent meg: "A Fidesz-tábort erősítheti, az országot elszigetelheti az, ha Washington odacsap Orbánéknak". Ők már így hallucináltak: „Miniszterek és a kormánypropagandát irányító figurák Egyesült Államokból kitiltásáról is beszélnek diplomáciai körökben, de mindenki csak találgat arról, milyen bejelentésre készülnek ma a budapesti nagykövetségen. (...) az eddig - főként diplomáciai forrásokból - kiszivárgott információk alapján a
legtöbben arra számítanak, hogy Washington beutazási tilalommal sújt több, magas pozícióban dolgozó magyar állampolgárt,
de vannak, akik azt mondják, az sincs kizárva, hogy ezen személyekhez kötődő amerikai bankszámlák vagy pénzeszközök befagyasztását jelentik be."
A lap annyira elragadtatta magát az álmodozásban, hogy eddig jutott: "Ha valóban igazak a diplomáciai körökben terjedő pletykák, miszerint akár még tavasszal kitilthatnak az Egyesült Államokból kormánytagokat, esetleg az igazságszolgáltatásban magas rangú pozícióval bíró személyt (merthogy ilyenről is hallani), az Magyarországot a közép-európai térség leggyengébb, legvédtelenebb és leginkább sérülékenyebb államává teszi."
Ismert, hogy a szerdai sajtótájékoztatón ebből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, csak egy, a közvélemény számára szerdáig teljesen ismeretlen magyar bankár szankcionálását jelentette be Biden embere, azt is egy szélesebb körű nemzetközi intézkedés keretében.
Ahogy írtuk, a dollármédia - amikor éppen nem az antiszemita Gyöngyösit mentegeti - gyászol.