Megrázó részletek: ezért ölhette meg barátnőjét az angyalföldi gyilkos

Budapest, 2023. július 14. Bűnügyi technikus helyszínel 2023. július 14-re virradóan egy XIII. kerületi társasház előtt, miután az egyik lakásban holtan találtak egy 27 éves nőt. A gyilkosság feltételezett elkövetője után hajtóvadászatot indítottak a rendőrök. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Elérhetetlenné tette magát a férfi, aki megölte a barátnőjét a héten a 13. kerületi Véső utcában. A Blikk úgy tudja, még a telefonját is kiiktatta, a készüléket és a SIM kártyát is megsemmisítette valószínűleg. Az is kiderült, hogy az áldozat pár hónapnyi együttjárás után jelezte a családjának, hogy ez a férfi nem az, akire várt. Talán ennek van köze ahhoz, hogy megölte a párja, de minden ilyen egyelőre csak találgatás. 
Vágólapra másolva!

Csütörtökön este találták meg annak a 27 éves nőnek a holttestét egy angyalföldi lakásban, akit a gyanú szerint a barátja gyilkolt meg. A 35 éves férfit, Türk Róbert Dánielt azóta is keresi a rendőrség. Azt az Origo írta meg elsőként, hogy egy párról van szó, hiszen a gyilkos a közösségi oldalán több olyan képet is posztolt, amin együtt vannak.

Az elmúlt időszakban voltak együtt válogatott focimeccsen, a Balaton Soundon, pár napja pedig a Tiszaújvárosi Triatlonról tett közzé közös fényképet.

Ezeken a fotókon szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat, mosolyognak, látszólag minden rendben köztük. A gyilkosság napjáig a nő szomszédjai is ugyanezt gondolták, aztán velőt rázó sikoly rázta fel a közösséget, amit síri csend követett. Ez volt az a pillanat, amikor Róbert Dániel megölte Petrát. Hogy ezelőtt mi történt, azt csak a férfi tudná elmondani, ha akarná. Ő viszont nyom nékül eltűnt. Eközben a nevét és az arcát az egész ország megismerte és megszólaltak azok, akik ismerték őt és az áldozatát.

egyik közös képük Forrás: facebook.com/ Róbert Türik

A lap ismerőseire hivatkozva azt írta, a nő nagyon szeretett utazni, és tartós párkapcsolatra vágyott, emiatt jött haza. Egy társkereső közösségi oldalon ismerkedett meg Türk Róbert Dániellel. A lány családja és baráti köre szerint a boldogság csak a látszat. Bár sok közös programjuk volt, nem volt felhőtlen a kapcsolatuk.

– mondta az áldozat egyik ismerőse, Emőke.

Annyira zavarta, hogy nemrég azt mondta a rokonainak, nem ilyen társra vágyott.

Elképzelhető, hogy szakítani akart, amitől a férfi nagyon dühös lett, ezért ölte meg a nőt.

Persze ez is csak találgatás.

A lap idézi Bálint Natáliát, a magát "embervédő szociálpszichológiai elemző" kifejezéssel is illető operaénekest, aki hosszú elemzést adott közzé közösségi oldalán. Szerinte "ez a gyilkosság tipikusan egy rejtett párkapcsolati erőszak tragikus végkifejlete volt."

bűnügyi technikus helyszínel 2023. július 14-re virradóan egy XIII. kerületi társasház előtt, miután az egyik lakásban holtan találtak egy 27 éves nőt Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

"Petra vágyott a szerelemre. Robi is, viszont szerinte a lány az övé és csak az övé lehetett. Ez nem szerelemféltés, ez a tulajdon féltése. Szerelemből senki nem öl. Robi azért ölt, mert csorba esett az önbecsülésén, szembesítették azzal, hogy nem ő az isten, nem rendelkezik feltétlen ellenőrzési joggal, és párjának is lehet önálló akarata.

Petra ki akarhatott lépni ebből a börtönből, a kifelé mindig hihetetlenül megnyerő agresszor agyát pedig elborította valami köd,

aminek visszafordíthatatlan tragédia lett a vége" - írta.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szántó Péter magánnyomozó, volt rendőrtiszt is úgy látja, az aktakukacként becézett, hétköznapokban csendes férfi nem tervelte ki előre a nő megölését.

Szerinte is hirtelen felindulásból elkövetett emberölés lehetett ez.

- tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!