Utolsó nagy ingatlanától is megvált az MSZP
![DK, demokratikus koallíció, mszp, ellenzék, tüntetés, Kossuth Tér, Budapest, 2024. 02. 25.](https://cdn.origo.hu/2024/02/B0yAIdB8HnEDk1YqtBK2M-4rU-tozPAtW5qsiaMOAyM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkYTVhMTRmYjQ2MTQ4ZmRiNjU2Njg3MjJhNjIxNTEx.webp)
Eladta a Villányi úti székházat a Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) köthető Szociális Demokráciáért Alapítvány - írta az RTL híre alapján a Mandiner. A 6828 négyzetméteres telken található ingatlant – amelyben az Edutus Egyetem is működött – az a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt RFR Ingatlanalap vásárolta meg, amely a Concorde Csoport tagjaként jött létre erre a projektre idén februárban.
A márciusi tranzakció vételáráról az MSZP és a Recorde Alapkezelő sem adott tájékoztatást üzleti titokra hivatkozva, de a párt állítása szerint független értékbecsléssel állapították meg a kért összeget. A portál a földhivatali papírokra hivatkozva azt írta, az ingatlant a tranzakciót megelőzően jelentős összegű jelzálog terhelte: 2020-ban 400 millió forintot, 2022-ben 250 millió forintot, 2023-ban pedig 200 millió forintot jegyeztetett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt.
Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt közölte, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki. A fejlesztő tájékoztatása szerint az átalakítással szeptemberben végeznek is, a kollégium a Móricz Student Living nevet kapja majd, üzemeltetője pedig a Forestay Group lesz, amely több egyetemmel is tárgyal a szobák hasznosításáról, de közvetlen kapcsolatban is áll külföldi diákokkal. A látványterveket várhatóan a jövő héten mutatják be.
1990 nyarán még 365 ingatlan volt a szocialista párt tulajdonában, amely a jelek szerint az utolsó tartalékait is feléli. Az MSZP harminc év alatt eltékozolta elképesztő méretű vagyonát, amelyet a rendszerváltás hajnalán elődjétől, az MSZMP-től örökölt – máig vitatott körülmények között.
A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet szerint az MSZMP összvagyona 1988 végén akkori áron 10,279 milliárd forint volt, ebből az ingatlanok 7,6 milliárdot tettek ki.
A szocialisták vagyonvesztése 2015-ben gyorsult fel, amikor az akkori elnök Tóbiás József és Katona Tamás pártigazgató úgy döntött: a Jókai utcai székházon kívül országszerte 38 ingatlantól megszabadulnak. Mivel az MSZP-nek ekkor már csak nagyjából 150 ingatlana volt, a döntés a párt ingatlanvagyonának a negyedét érintette.