Halálos lakástűz volt Pécsen

Vágólapra másolva!
Lakástűzben meghalt egy idős férfi szombaton Pécsen - közölte Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel tájékoztatása szerint szombat hajnalban érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Pécsen kigyulladt egy családi ház.

A Zsolnay Vilmos utcában lévő házhoz négy tűzoltóautó ment ki, ők percek alatt a helyszínen voltak.

Mint kiderült, egy kanapé gyulladt ki egy 5 négyzetméteres szobában, a tűzben egy idős férfi meghalt.

A tűzoltók négy perc alatt eloltották a lángokat. Az épületben nem volt füstérzékelő.

A tűzoltó alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb, lakóépületben keletkezett tűz elektromos problémára vagy nyílt láng használatára vezethető vissza.

Néhány ezer forintért olyan füstérzékelőt is lehet kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem az okostelefonunkra is jelzést küld

 - írta Mukics Dániel, hozzátéve, egyedül élő, idős hozzátartozóink számára érdemes ilyet beszerezni.

Ahogy az Origo is megírta, tegnap Újvidéken halt meg hat ember, köztük két gyerek, miután kigyulladt egy elektromos robogó. Augusztus 20-án Szekszárdon volt halálos lakástűz. Halálos lakástűz volt Budapesten is a múlt hónapban. Egy háromemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakása égett mintegy tizenöt négyzetméteren. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!