Vágólapra másolva!
Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a látványos tűzijáték, fényfestés és drónshow mellett számtalan gasztronómiai és kulturális esemény, illetve koncertek sokasága várja az érdeklődőket a nemzet fővárosában. Ugyanígy kiemelt érdeklődésre tartanak számot az állami ünnepség programjai is, a Kossuth téren.
Vágólapra másolva!

Állami események

A Szent István-napi ünnepségsorozat hagyományos programjai közé tartozik a reggel 8 órai zászlófelvonás és az azt követő tisztavatás, amelyet ezúttal is a Kossuth téren rendeznek meg. 

Az állami rendezvények között kiemelt érdeklődés övezi a Magyar Honvédség által celebrált légi parádét (9:00–9:40), amelynek keretében a magyar légierő legmodernebb harci repülőgépei és helikopterei kápráztatják el a nézőket, látványos formációkban, füstcsíkokkal tisztelegve az ünnep előtt. 

A látogatók 10 és 18 óra között díjmentesen megtekinthetik a Szent Koronát az Országházban, amely ezen a napon megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.

Tűzijáték
Fotó: Origo

Ugyanezen a napon adják át a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit (11:00), és ezúttal sem maradhat el az Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikában (17 órától). 

Kedden is nyitva áll az érdeklődők előtt a Szent Jobb Aranyvonat Kiállítás (9:00–18:00) és a Városok Sétánya kiállítás (9:00–18:00) az Alkotmány utcában. 

Emellett a magyar történelem iránt érdeklődők számára kiváló kikapcsolódást jelenthetnek a Hősök Útja rendezvényhelyszín programjai.

A Tóth Árpád sétányon reggel 9-től este 19 óráig hagyományőrző csoportok és színészek előadásait tekinthetik meg a látogatók. A hét történeti színben a társulatok 10-15 perces jeleneteket adnak elő, melyekben történelmi alakok és hétköznapi emberek válnak hőssé egyetlen döntésük nyomán.

Este kilenckor a nézők az immár hagyományos Tűz és fények játékában gyönyörködhetnek. 

A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő látványtéren, mintegy öt kilométer hosszúságon több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik majd meg, emellett egyedi fényfestést kap a Parlament Duna felőli és déli oldala, valamint a Lánchíd teljes felülete. 

A műsort ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még varázslatosabbá.

tűzijáték, augusztus20
Idén is varázslatos tűzijátékra számíthatunk.
Fotó: Facebook / Magyarország Kormány

Zenés programok

A Road Movie Live-on, a Műegyetem rakparton a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb énekesnője, Zséda indítja a programot (15:30), őt követi a Random Trip (17:00), akik műfaji határokon átívelő improvizációikkal varázsolják el a közönséget. 

A koncertsorozatot Curtis (18:30) a tőle megszokott energikus stílusban folytatja, végül az estét a hagyományos roma zenét modern elemekkel ötvöző Parno Graszt zárja (20:00).

A rendezvénysorozat legújabb programhelyszínén, a Vigadó Pianonál délután két órakor Nyári Gyula zongorajátéka Nádas Gábor és Gábor S. Pál legismertebb szerzeményeit szólaltatja meg. Majd egészen este nyolc óráig Pikács István (15:00 és 17:00), Villás György (16:00), Rigó Ferenc (18:00) és Bari László (19:00) előadásában csendülnek fel a magyar és nemzetközi zenei élet nagyjai által inspirált dallamok, köztük Stevie Wonder, Whitney Houston, Antonio Carlos Jobim és Gilbert Bécaud örökzöldjei.

A Mándoki Soulmates koncertje a Szent István téren 2024. augusztus 18-án
Fotó: Polyák Attila - Origo / Polyák Attila - Origo

Az elektronikus zene kedvelői ezúttal is a SzabadRét fesztiválhelyszínen találhatják meg a számukra kedves hazai előadókat 14 órától egészen este 23 óráig. 

Színpadra lép többek között Marwell & Benski, Monkeyneck, a Budai House Clique, a napot pedig a Lotfi Begi and Friends zárja, akik garantáltan felejthetetlen zenei élményt nyújtanak a bulizóknak.

A Retro Tabánon 16:30-tól Hauber Zsolt x Bonanza Banzai lép fel, majd az Exotic latinos ritmusaira táncolhat a közönség (17:30), zárásként pedig a magyar pop-rock meghatározó zenekara, az Első Emelet (18:30) garantálja az igazi nosztalgikus hangulatot.

Akik viszont inkább a klasszikus zenét választanák, a Panorama Classical programkínálatában találhatják meg számításaikat, ahol délután 16 órától a Pénzügyőr Zenekar, majd a Magyar Rendőrség Zenekara (17:30) ad hangversenyt. 

Az estét a Magyar Honvédség Zenekara zárja, előadásuk 19 órakor kezdődik.

Családi- és gyerekprogramok

A divat és dizájn szerelmesei egész nap válogathatnak az Arkki, az Artgarden, a Baantal és számos más kreatív műhely kínálatából a Divat & Design Fesztiválon. A kiállítók között szerepel többek között a Romani Design, a Letta és a FabLab, akik a modern magyar dizájn világát képviselik.

A Mesterségek Ünnepén 12 órától népművészeti bemutatók, koncertek és különleges divatbemutatók várják az érdeklődőket. A napot Tímár Sára és Zenekara (18:00), valamint a Fitos Dezső Társulat (20:00) zárja.

A Varázsliget kedden cirkuszi játszóházzal, időkapszulával és kézműves foglalkozásokkal veszi le a lábáról a kisgyermekes családokat. A nap folyamán vetítéseken is részt vehetnek az érdeklődők, a többi között Süsü, a sárkány kalandjai és a Lúdas Matyi is megjelenik a vásznon. 

A program keretében a Vajdahunyad Vára varázslatos vásári forgataggá alakul; a Simorág Tánccirkusz és a Tűzmadarak izgalmas előadásainak köszönhetően a látogatók betekintést nyerhetnek a korabeli mesterségek világába és megismerkedhetnek a történelmi hagyományokkal. 

A legkisebbeket a Virág Benedek Házban mesemondók, ölbéli játékok és hintáztatók szórakoztatják egész nap, ezzel garantálva a jókedvet a legfiatalabb korosztály számára is.

Gasztroprogramok

A gasztronómia szerelmeseit a Magyar Ízek Utcája egész nap kulináris élvezetekkel és zenés- táncos bemutatókkal várja. A programot a Kolompos Együttes indítja, majd gasztronómiai beszélgetések és jazz koncertek követik. A napot a Mystery Gang koncertje (19:00) zárja.

A Csárdafesztiválon a látogatók már délelőtt 11 órától élvezhetik az Adonika Mozgásművészeti Stúdió és Táncegyüttes előadását, ők A kis herceg történetét adják elő gyermek- és ifjúsági szereplők közreműködésével. 

magyarízekutcája, augusztus20
Magyar Ízek Utcája.
Fotó: Facebook

Ezt követően, 12 órától Csernik Szende székely mesemondó interaktív mesehallgatásra invitálja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A délután folyamán a Berki Gipsy Band hagyományos cigányzenével, majd a Rézeleje Fanfárosok fúvós világzenei koncerttel szórakoztatják a közönséget. A Vadrózsa Táncegyüttes 16:30-tól lép színpadra a Zagyva Banda kíséretében. 

A napot Duka Elemér és Zenekara zárja, akik asztali muzsikával igazi csárdahangulatot idéznek a vendégeknek.

A részletes augusztus 20-i program, az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos információkkal együtt ezen a weboldalon és a Szent István Nap mobilapplikációban érhető el. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják. 

A Szent István-napi rendezvényeket az operatív törzs felügyeli, ma reggel megkezdték működésüket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!