A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szent István Nap: óriás serpenyőben készül a lecsó a Csárdafesztiválon

Fotó: Szent István Nap
Vágólapra másolva!
100 kg paprika, 50 kg paradicsom és hagyma, 25 kg császárhús és 15 kg kolbász felhasználásával készül a lecsó a Csárdafesztiválon, a Tanya csárda hatalmas serpenyőjében. Az itt gőzölgő klasszikus magyar étel ráadásul csak egy a tizenkét féle, különböző recept alapján készülő lecsó variációból, amelyek közül választhatnak a látogatók.
Vágólapra másolva!

A lecsó számos magyar és kimondottan csárda étel alapja, alappillére. A császárhúsos, kolbászos verzió mellett személyes kedvencem a Füstölt szalonnás tökös lecsó is, amely főként zöldségekből áll, de mégis van benne egy kis szalonna 

– mondta a Csárdafesztivál házigazdája, Kovács Lázár.

Fotó: Szent István Nap


A Kárpát-medence legkedveltebb ízeit felvonultató Szent István Napi rendezvénysorozaton egymást érik a különleges gasztro- és színpadi attrakciók. A lecsó variációk mellett látványkemencében sütött Szent István Napi kenyér, malacsütés, kolbásztöltés és természetesen megannyi klasszikus magyaros fogás, valamint táncbemutatók, nóta- és népzenei előadások és élményprogramok is várják az ünnep alatt a fesztiválozókat. 

Fotó: Szent István Nap
Fotó: Szent István Nap
Fotó: Szent István Nap

 

Fotó: Szent István Nap

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!