Egyre népszerűbb és egyre több szolgáltatást nyújt a Digitális Állampolgárság Program

dáp, digitális, állampolgárság, kártya, személyi
Fotó: Shutterstock/Kitinut Jinapuck
Vágólapra másolva!
A Digitális Állampolgárság Applikáció (DÁP) helyettesítheti a személyazonosító igazolványt, az útlevelet vagy a jogosítványt egy igazoltatásnál, mivel a rendőr kezében már most is ott van az ennek elfogadásához szükséges eszköz. A fejlesztő cég vezetője szerint a jövőben szeretnék kiterjeszteni a DÁP-azonosítást más élethelyzetekre is, például banki rendszerek, posta, illetve koncertre vagy meccsre belépés ellenőrzésekor.
Vágólapra másolva!

Ahogyan azt az Origo is megírta, szeptember elsejétől működik a DÁP-applikáció, azaz a Digitális Állampolgárság Program zászlóshajója. Both András, az alkalmazást fejlesztő IdomSoft Zrt. vezérigazgatója az Indexnek adott interjút a főbb tudnivalókról.

A digitális állampolgárrá váláshoz, azaz a regisztrációhoz személyesen kell elmenni egy kormányablakba. Ennek részint biztonsági okai vannak, de szeptember végétől ez is könnyebbé válik, mert megfelelő – 2021 második fele után kiállított – személyi igazolvánnyal otthonról is lehet majd regisztrálni – mondta el a kapnak Both András, az alkalmazást fejlesztő IdomSoft Zrt. vezérigazgatója, egyúttal beharangozta, hogy 

2025 januárjától a személyink, jogosítványunk vagy útlevelünk, valamint a telefonunk és arcképünk segítségével, akár a kanapénkon ülve is digitális állampolgárrá válhatunk majd.

dáp, okmány, irat
Fotó: Tövissi Bence / Index

Több mint 200 állami weboldalra lehet majd bejelentkezni

A Google Playről és az App Store-ból letölthető mobilalkalmazás egyik nagy vállalása a jövőre nézve, hogy egy-egy életeseményhez (pl. gyerekszületés, ingatlan-adásvétel) kötődő adminisztrációs feladatokat csoportosítja, így nem szükséges külön rendszereket használni. Ez azért is lehet nagy megkönnyebbülés a felhasználók számára, mert jelenleg a magyarorszag.hu-n nagyjából 4700 ügyben kereshetünk dokumentumokat, kérvényeket, ami elég frusztráló tud lenni, hacsak nem mozgunk otthonosan a bürokrácia világában. 

Az alkalmazásban fokozatosan fognak megjelenni az újabb és újabb lehetőségek és funkciók. Első körben a személyes és a gépjárműadatok tárolására alkalmas a rendszer. „Nagyon sok embernek le vannak fotózva az okmányai, amelyeket aztán feltöltenek különböző felhőalapú szolgáltatások segítségével az internetre, hogy mindig elérjék őket. A DÁP-ban egy helyen megtalálhatnak minden fontos iratot, és onnan két gombnyomással ki is másolhatják vagy megoszthatják azokat” – jegyezte meg az IdomSoft vezetője.

Az alkalmazás segítségével jelentkezhetünk majd be az azonosítást kérő több mint 200 állami weboldalra a korábbi lehetőségeknél egyszerűbb módon. Az applikáció helyettesítheti a személyazonosító igazolványt, az útlevelet vagy a jogosítványt egy igazoltatásnál, mivel a rendőr kezében már most is ott van az ennek elfogadásához szükséges eszköz

– szögezte le Both András, aki hozzátette, hogy a kapcsolódó rendőrségi rendszert is az IdomSoft fejleszti. A jövőben szeretnék kiterjeszteni a DÁP-azonosítást más élethelyzetekre is, például banki rendszerek, posta, illetve koncertre vagy meccsre belépés ellenőrzésekor.

Az alkalmazáson keresztül időpontot is foglalhatunk az általunk kiválasztott kormányablakba, és igényelhetjük online az erkölcsi bizonyítványunkat is, amely – ellentétben az eddigi papíralapú verzióval – akár már pár óra alatt ott lehet a telefonunkon. Várhatóan még ősztől pedig a korábban felsoroltak mellett az applikációval elkészíthetjük digitális aláírásunkat, így nem kell többé kinyomtatnunk és kézzel aláírnunk a szerződéseket vagy más hivatalos dokumentumokat.

Az Európai Uniónak célja, hogy 2030-ra az uniós lakosság 80 százaléka rendelkezzen digitális okmányokkal. Ez Magyarország számára is kötelezettség, így ez is meg fog jelenni a DÁP-ban pár év múlva. A rendszert úgy készítik, hogy megfeleljen az uniós szabványoknak, műszaki előírásoknak.

Kötelező lesz a digitális állampolgárrá válás?

"Nem, de jó eszköz lehet a digitális érettségünk fejlesztésében. Természetesen megmarad a fizikai ügyintézés is, és az online térben is van alternatíva. Az alkalmazást folyamatosan fejlesztik újabb és újabb funkciókkal, amelyek miatt a cégvezető szerint mindenkinek érdemes csatlakoznia. 2025. június elsejétől lehetőség lesz például arra is, hogy a nagy szolgáltatókhoz – mint a bankok vagy a közművek – is a DÁP-pal léphessünk be. Vannak olyan ügyeink, amelyeket nem éri meg az online térbe helyezni. Például az osztatlan közös területű ingatlanok felosztás iránti kérelme tipikusan ilyen. Bonyolult, kell hozzá államoldali szakértelem is"

– magyarázta Both András.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!