Az egykori SZDSZ rajong Magyar Péterért

magyarpéter
Magyar Péter az ominózus éjszakán
Vágólapra másolva!
Lovagias gesztusnak, ügyes húzásnak nevezte Szent-Iványi István, egykori SZDSZ-es politikus azt, hogy Magyar Péter az Európai Parlament múlt heti ülésén a felszólalása előtt Orbán Viktorhoz lépett, és a helyén ülő miniszterelnöknek kezet nyújtott. A Magyar Nemzet szerint a volt szabaddemokrata képviselő egy podcastműsor vendégeként ezen túl is többször dicsérte már Magyar Pétert, akinek telefonlopási ügyét relativizálta, szerinte ugyanis nem egyértelmű, hogy bűncselekményt követhetett el Magyar, ezért az sem biztos, hogy fel kell függeszteni a mentelmi jogát.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Magyar Péter szereplése az Európai Parlamentben (EP) elnyerte az egykori SZDSZ-alapító tetszését, Szent-Iványi István ugyanis a Szabad Európa legfrissebb podcastműsorában dicsérte Magyar Péter fellépését. 

Agyondicséri Magyar Pétert

A portál szerint a volt SZDSZ-es politikus nagyon ügyes húzásnak nevezte azt, hogy Magyar odalépett a helyén ülő Orbán Viktorhoz, és kezet nyújtott neki. Szent-Iványi szerint abban a közegben a miniszterelnök nem engedhette meg magának, hogy ne viszonozza, de itthon nem nyújtott volna kezet Magyarnak. Sőt még azt is hozzáfűzte, hogy ez a kézfogás lovagias gesztus volt Magyar Péter részéről.

Magyar Péter, MagyarPéter, csempész, cigaretta, cigaretta csempész
Magyar Péter és bűnöző embere 
Fotó: Origo

Hazudik és fényezi Magyart

A portál írása szerint a volt SZDSZ-es országgyűlési és EP-képviselő azt is fejtegette a műsorban, hogy Magyar Péter eredményesebben használja fel a sajtónyilvánosságot és a közösségi médiát, példaként említette az árvízi helyzetet, amikor a kormányfőt megelőzve már a gátakon volt és onnan közölt videókat, fotókat. 

Magyar Péter strasbourgi felszólalását sikeresnek ítélte Szent-Iványi, bár elismerte, hogy semmi új nem volt benne, de úgy vélte, hogy a „legütősebb” mondatok elhangoztak, de nem a totális konfrontációt alkalmazta, említett olyan kérdésköröket is – mint a migráció kezelése –, amiben egyetért a kormánnyal.

A diszkóbotrányt és a telefonlopást is relativizálta

A liberális politikus sajátos véleményt formált Magyar Péter telefonlopási ügyében is. Előbb arról beszélt, hogy köztörvényes bűncselekmények gyanúja esetén az a szokás az Európai Parlamentben is, hogy az illetékes hatóság indítványozására felfüggesztik a képviselő mentelmi jogát, ahogyan Eva Kaili, korábbi EP-alelnök esetében is történt, akit korrupciós üggyel vádoltak. Hozzáfűzte, hogy nem biztos, hogy kiadja az EP Magyar Pétert, mivel felvetődik, hogy politikai háttere is van az ügynek.

A teljes írás ITT olvasható el!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!