Újra veszélyes helyen láttak egy lovat

Vágólapra másolva!
Kora délután jelent meg egy Facebook-csoportban, hogy az út Szelesnek nevezett szakaszánál, a második körforgalom után egy ló legel az út mentén. Ez nem az első ilyen eset.
Vágólapra másolva!

Sajnos a közelmúltban történt tragédia ellenére továbbra is rendszeresen találkozhatnak a 26-os főúton közlekedők lóval vagy lovakkal - írja a boon.hu.

Egy hozzászóló kedden írta be az egyik helyi Facebook-csoportba, hogy a 26-os út Szelesnek nevezett szakaszánál, a második körforgalom után egy ló legel az út mellett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője már korábban elmondta, hogy

 ha bármi rendkívüli történés van az utakon, a legfontosabb a 112-es segélyhívó szám hívása, 

a közösségi oldalak posztjai nem hivatalos bejelentések. Ez is hasznos lehet, de a bejelentés legyen az első, hiszen a rendőrök csak ebben az esetben tudnak intézkedni.

elszabadult,ló,26,főút
Ez nem az első ilyen eset a környéken
Fotó: Facebook 

Amint arról az Origo beszámolt, egy augusztusi hajnalon halálos balesetet okoztak elszabadult lovak. Hajnali 1 óra körül a 26-os számú főút 11 kilométerénél – Sajószentpéter és Sajóbábony között - egy Miskolc irányába közlekedő autó, három lóval ütközött. Úgy tudni, a lovak egy közeli tanyáról szöktek el. Az autó vezetője a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére és a műszaki mentés idejére  a rendőrök a főút Miskolc irányába vezető oldalát lezárták, a forgalmat Boldva irányába terelték. 

Néhány napja nem mindennapi látvánnyal szembesültek az autósok az M5-ös autópályán, ahol a forgalommal szemben vágtázott több ló is. A jelenetről több videó készült, nem sokon múlt a tragédia. Áprilisban pedig öt ember megsérült meg London belvárosában, miután a brit hadsereg néhány lova elszabadult és két órán keresztül vágtázott, több balesetet okozva. Egy közösségi oldalra felkerült videón jól látszik, amint egy fehér és egy fekete ló tűnik fel az Aldwych metróállomás közelében. Az állatok több járművet is megrongáltak, összetört egy taxi oldala, egy emeletes busznak pedig betört a szélvédője. 

Arról is írtunk, hogy tegnap egy kutya tűnt fel az M7-es autópályán Érd és Törökbálint között. Szökése azonban nemcsak az ő, hanem az autósok biztonságát is veszélyeztette, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyszínen intézkedtek, még mielőtt komolyabb baj történt volna.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!