Magyar támogatásból épült önkormányzati szolgáltató központ Ukrajnában

Ukrajna, Oroszország, orosz-ukrán háború, háború, Odessza
Ukrán katonák az odesszai régióban, 2024. október 10-én.
Fotó: Nina Liashonok/NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
A magyar kormány támogatásával épült egy szolgáltató központ jellegű, rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény Ukrajna Kijev megyei Synyak településén - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tárca tájékoztatása szerint az átadáson Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára elmondta, a beruházás 2 millió euróból, 800 millió forintból valósult meg viszonylag rövid idő alatt, ez egy mintaprojekt lehetne akár hazai viszonyok között is - fogalmazott. Az államtitkár hozzátette, 

Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajna megsegítésére, megnyitották az ország kapuit a menekülők előtt, valamint olyan intézmények újjáépítéséhez nyújtanak támogatást, melyek súlyosan sérültek vagy megsemmisültek a harcokban. 

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Synyak településen elmondta, a térségben magyar segítséggel épült fel egy konténeróvoda, majd egy mentőállomás, jelenleg pedig egy harcokban megrongálódott iskola újjáépítése folyik, melyet a következő év szeptemberében szeretnének átadni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!