Menczer Tamás: Akkor lesz Magyarország sikeres, ha gazdaságilag semleges

Vágólapra másolva!
Akkor lesz Magyarország sikeres, ha gazdaságilag semleges, és ha a világ minden tájával együttműködik a gazdaság, a kereskedelem terén - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookra szerdán feltöltött videóban.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás azt mondta: amikor gazdasági semlegességről beszélnek, akkor végső soron munkahelyekről, bérekről, nyugdíjról beszélnek, valamint alacsony adókról, családtámogatásról, és mindenről, ami az embereket érinti. Hozzátette: 

Magyarország megnyert egy évtizedet 2010 és 2020 között, majd jöttek a válságok, amelyek rengeteg mindent átalakítottak a világban és károkat is okoztak.

Bár Magyarország sok mindent ki tudott védeni, de a válságok átalakulást, károkat okoztak, és ahhoz, hogy újra nyerni tudjon az ország, szükség van a gazdasági semlegességre. Úgy fogalmazott: ez praktikusan azt jelenti, hogy befektetés, energia, piac, kereskedelem minden irányba működjön. 

Meg lehet csinálni

 - mondta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!