Karácsony most saját lakossági alszámlájára gyűjt mikroadományokat + videó

KarácsonyGergely
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely 2021-es és 2019-es kampányfinanszírozása is a figyelem középpontjába került az elmúlt hetekben. A főpolgármester ezúttal is azt mondja, hogy mikroadományokat gyűjt.
Vágólapra másolva!

A 2021-es előválasztás során a 99 Mozgalom szolgálta ki Karácsony miniszterelnök-jelölti kampányát. Mint emlékezetes, több mint félmilliárd forintot gyűjtöttek össze, amit aztán párttársa, Perjés Gábor több részletben befizetett, és nemcsak forint, hanem font és euró is érkezett - írja a Magyar Nemzet.

Az üggyel összefüggésben több helyen is házkutatást tartott a NAV, csakúgy mint a hetekkel ezelőtt kirobbant nagyon hasonló ügyben, ami pedig a 2019-es főpolgármester-jelölti kampányt érinti.

Mivel tanultam az elmúlt időszak politikai vádaskodásaiból, és senkit nem akartam már bajba keverni, az én lakossági alszámlámon gyűjtünk mikroadományokat

– mondta a Magyar Nemzet kérdésére a főpolgármester a mostani kampányára vonatkozó kérdésre. Karácsony azt is elmondta, hogy nemcsak „mikroadományokat” gyűjtenek, de a DK, az MSZP és főleg a Párbeszéd támogatja. Sőt, mivel Perjés Gábor nagyon a figyelem középpontjába került, ebben a kampányban már nem működnek együtt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!