Elképesztő: Németországban már az is rasszizmus, ha több németet szeretnének látni a nemzeti labdarúgó-válogatottban

német foci, német football
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
Vágólapra másolva!
Az ARD Televízió egyik műsorában kíváncsiak voltak a nézők véleményére, szeretnének-e több fehér játékost a német válogatottba - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Julian Nagelsmann, a német válogatott vezetőedzője rasszistának titulálta azt a felmérést, amiben arról kérdezték a németeket: szeretnének-e több fehér bőrű játékost a csapatba – írja a BBC alapján a Mandiner.

National team in Herzogenaurach - Press conference
A német nemzeti válogatott Herzogenaurachban
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Az ARD közszolgálati televízió kérdésére 21 százalék adott igenlő választ. 

„Ez rasszista. Fel kell ébrednünk. Sok embernek Európában kellett menekülnie... biztonságosabb országot kerestek” – mondta Nagelsmann. Hozzátette: egyetért Joshua Kimmich középpályással, aki rasszistának nevezte a felmérést. „Josh jó választ adott, egy nagyon érthető és kigondolt nyilatkozatban. Én pontosan úgy látom, mint ő. A kérdésfelvetés őrült ötlet volt” – tette hozzá. Majd arról beszélt, milyen sok embernek kellett ide, Németországba menekülnie, és ők csak arra vágynak, hogy befogadják őket. 

Dokumentumfilmen dolgozik az ARD

A közszolgálati csatorna azt nyilatkozta, azért rendelték meg a felmérést, hogy legyenek használható adataik, mert az egyik riporterük egy dokumentumfilmen dolgozik a futball és a sokszínűség témájában. Mint elmondták: több hasonló kérdést tettek már fel a nemzeti válogatott összetételével kapcsolatban. 

Karl Valk, az ARD sportigazgatója elmondta:

 a cég nem örül az eredménynek, de az kifejezi a jelenlegi német állapotokat. 

A német válogatottban több játékos is van, aki nem német származású, köztük Ilkay Gündogan csapatkapitány, aki török szülők gyermeke.  Június 14-én veszi kezdetét a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek Németország lesz a házigazdája. Nagelsmann vezetőedző a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a Skócia elleni nyitómeccsen „mindenkiért szeretnének játszani Németországban.”

Érdekesség, néhány héttel ezelőtt már botrányba keveredett a csapat, miután a német média azt állította, hogy a válogatott mezei közül a 44-es számú az SS-t idézi meg. A mezeket gyártó Adidas válaszul megtiltotta a szurkolóknak a szám rendelését - írja a Mandiner.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!