Lecsapott a pöröly: sliccből kandikáló Gyurcsány, nyelves puszi és haverok a sitten, Gergely mattot kapott

Vágólapra másolva!
A titokzatos netzenészt nem lehet megállítani, sikert sikerre halmoz. Bátran kijelenthetjük, hogy futótűzként terjednek a szókimondó dalai a világhálón. Magyar Péter, Gyurcsány, Puzsér és a német migránssimogatók után augusztusban ismét a Tisza-párt elnöke került sorra, kórházi hőmérőzését foglalta dalba Wellor, amivel ismét nagyot robbantott.
Vágólapra másolva!

Első őszi slágere, ami a Hopp, Geri, hopp! címet viseli, méltó eddigi munkáihoz, sőt ezúttal még bátrabb, keményebb a szöveg, mint eddig bármikor - írja Csépányi Balázs a Magyar Nemzeten. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül a netzenész céltáblájára Karácsony Gergely. (Mindenki sorra fog kerülni, ebben biztosak lehetünk.) 

A főpolgármesternek mostanság van épp elég gondja, hiszen egyre tovább gyűrűzik a fővárosi korrupciós botrány, ami elérhet akár több baloldali vezetésű önkormányzatot is. Wellor természetesen megénekelte ezt az ügyet is az új dalában, üzenve Karácsonynak:

„A rossz hírt a végére tartogattam,

mostanában néhány bilincs is kattan,

túl vagyunk az antikorrupciós bullshiten

épp a tieid ücsörögnek a sitten.”

Az új számban van minden: ausztrál breaktáncosként működő főpolgi, nyelves puszi Greta Thunbergtől és a közvécé, amelyet az utókor Karácsony Gergelyről fog elnevezni. De az egyik személyes kedvenc a sok zseniális poén mellett a Petri György Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére írt örökzöldjét idéző versszak:

„Alibi, blöff, megúszás

vezetőnek nagyon túlzás
és folyton feltűnik egy múlt árny
a sliccedből kikandikál a Gyurcsány”

Hallgassák meg a számot, ami kőkeményen beindította az őszi politikai évadot a világhálón:

Wellor személyében egy vérbeli pöröly csapott le Karácsony Gergelyre. Ismerve a gyors észjárású, határozott, mindenre is felkészült főpolgármestert, a szám hallatán egész biztos, hogy köpni-nyelni nem tudott, és a pokolba kívánta az egyre népszerűbb netzenészt. De van egy rossz hírünk, Wellort nem lehet megállítani, mindenkit utolér. Vajon ki lesz a következő? 

Csépányi Balázs írása a Magyar Nemzeten itt olvasható!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
CsépányiBalázsavatar
Szerző:Csépányi Balázs
Szerző:Csépányi Balázs