[Magad emésztő...]

Magad emésztő, szikár alak!Én megbántottalak. Botot faragtál, ábrákkal tele,beszélt a nyele,aztán meguntad. Igy volt?S eldobtad, ahogy az égboltaz unt csillagot ejti le.Én fölvettem és rádhuztam vele. Igy volt?Sajnálom, kár volt. Világomon, mint üvegen áthallgattam uj álmod madara dalát.Azt hittem, annyi az ének,amennyi a magány üvegénekvastag tábláin átszüremlik. S hallottam, emlitaz a szó isteneket,kik nem hajolnak ezután neked.Pedigte nem szolgálsz többé nekik. Most már értelek.Pörös felekszemben álltunk, de te szinténmás ügyben, más talaj feletttanuskodtál, mint én. Már értelek. Mit érsz vele? A multtünteto menete elvonult,a lomb lehullts a fájdalom ágai benned,mint mindenkiben, elkövesednekaz aláomló évek, évadok,rétegek, szintek és tagokóriási nyomása alatt. Akár egy halom hasitott fa,hever egymáson a világ,szoritja, nyomja, összefogjaegyik dolog a másikáts igy mindegyik determinált.Igy él a gazdag is, szegény is,igy szenvedünk te is meg én iss még jó, ha az ember haragjanem az embert magát harapja,hanem valaki mást,dudás a fuvolást,én téged és engemet te, -mert mi lenne, mi történhetne,ha mindig magunkba marnaaz értelem iszonyu karma? S ha már szólok, hát elmesélem, -villamosonegy este a Széna térentalálkoztunk. Kalapot emeltem,talán nyeltem,köszöntem és tecsodálkozva vettél észre. S még ottanegy pillanatig szórakozottaneltünődtem, - hiszen lehetnénkjóbarátok, együtt mehetnénka kávéházba s teát kavarva,szépet, jót, igazat akarvabeszélgethetnénk irodalomról,vagy más ily fontos emberi lomrólés telt szavadra,mit óvatosan vetnél a latra,utalván a tapasztalatra,indulatom messze ragadna,te - hozzátéve: "Szivedre ne vedd" -leintenél, mint az öregebb,mint az apáms én bosszankodnék, de nem mondanám. 1933. június<< előző    következő >>