Mama

Már egy hete csak a mamáragondolok mindíg, meg-megállva.Nyikorgó kosárral ölében,ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam,ordítottam, toporzékoltam.Hagyja a dagadt ruhát másra.Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán,nem szidott, nem is nézett énráms a ruhák fényesen, suhogva,keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő,most látom, milyen óriás ő -szürke haja lebben az égen,kékítőt old az ég vizében. 1934. október<< előző    következő >>