Multik és zenészek gigászi harca indult

Soha nem látott méretű jogi csatározás kezdődött a legnagyobb zenei kiadók és az ellenük szövetségbe tömörült csaknem másfélszáz popsztár között. A többek között Madonna, Sting, Elton John és az R.E.M. részvételével indult kezdeményezés a zenekiadás egészét változtathatja meg.

Sting csak egy a kiadókat támadó számos fajsúlyos zenész közül

Most azonban fordulni látszik a kocka. A legnagyobb sztárok, köztük Bruce Springsteen, Sting, az R.E.M., Madonna, Eric Clapton, Dave Matthews, Billy Joel, Elton John, a Linkin Park, a No Doubt vagy a Puddle of Mudd szintén létrehozták érdekérvényesítő szervezetüket, a Recording Artists' Coalitiont (RAC). A közel 150 hírességet magába foglaló társaság - egytől egyig kiadóik húzónevei - perek sorát indította el, s melléjük felsorakozott az amerikai zenei és közgazdasági sajtó is. Követeléseik lényege két pontban fogalmazható meg.

Először is a szerződések időtartamát változtatnák meg. Az átlagos szerződés hat-nyolc lemez erejéig a kiadóhoz láncolja a zenészeket. Ez gyakorlatilag egy teljes zenei karrier, két három évente kiadott lemezek esetén is legkevesebb 15 év, nem is beszélve arról, hogy ritka az olyan művész, akinek pályája még ennyi album után is magasan szárnyal. A RAC másik fő célja az elszámolási rendszer teljes megváltoztatása. Becslések szerint a lemezeket elkészítő művészek a szerződés szerint nekik járó összegek 10-40 százalékától esnek el, hála a félrevezető, és gyakran meghamisított könyvelésnek. A szövetség egyik tagja szerint az "Enron könyvelői nevetséges kis kezdők a RIAA szakembereihez viszonyítva".

A kezdő zenészek azonban - ha meg is kapják a nekik járó összegeket - mindenképpen rosszul járnak amíg valóban be nem futnak. A Baffler című amerikai szaklap újságírója által közölt elmélkedés szerint - a jelenlegi gyakorlatnak teljes egészében megfelelően - egy képzeletbeli rockbanda sorsa a következőképpen alakulna szerződéskötés után: miután első albumukra 250 ezer dollár előleget kapnak a kiadójuktól meglehetősen magas, negyedmilliós lemezeladással zárják a próbálkozást. Miután visszafizették a teljes összeget és felveszik a jogdíjak alapján nekik járó pénzt, mindössze 14 ezer dollárt keresnek, nem is beszélve arról, hogy az üzleti életben egyedülálló módon ez egy olyan eset, "amikor is a jelzálog visszafizetése esetén is a banké marad a ház", vagyis a kiadás jogát továbbra is a multi birtokolja.

Bár a RAC eltökélt és sok kérdésben támadhatatlan megállapításokat tett, nem lesz könnyű dolga. A RIAA is felsorakoztatta érveit és jogászait - nem is beszélve támogatóiról a politikai küzdőtéren. Ez utóbbiakról Don Henley rockveterán az Eagles énekese a következőket mondta el:" Olyan óriás ellen szállunk harcba, melynek még washingtoni mércével mérve is hatalma van, és már hatvan éve aktív résztvevője a politikai életnek." A RIAA fő védekezési stratégiája egyébként már évek óta nem változik: saját költségeit állítja a középpontba. Állítása szerint minden egyes befutó slágercsapatra 6,3 millió dollár veszteség jut, hiszen a próbálkozó előadók mindössze 5 százalékának sikerül számottevő hírnévre - no meg profitra szert tennie. E mellett a hosszú távú szerződések vádja a kiadók szerint teljesen alaptalan, elmondásuk szerint ha valakiből sztár lesz, azonnal újratárgyalják a szerződését, s ez esetben már a kompromisszumos megoldásra törekednek.

Az összetett helyzetet minden bizonnyal csak perek egész sorával sikerül majd megoldani. Látszólag a RIAA hajlik a megegyezés felé, s állítják: igyekeznek amennyire csak lehet, a művészek jogait és érdekeit is előtérbe helyezni. Jó taktika ez, hiszen az amúgy a sztárok igaza felé hajló közvéleményt nem lesz könnyű meggyőzni. Az első szenátusi meghallgatás szeptember 24-én kezdődött, Los Angelesben, s a zenészek vehemensen védik jogaikat. Mint Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa megfogalmazta: "Inkább lépek át egy ismeretlen új világba, mintsem olyan dinoszauruszokkal élek együtt, melyek oly hatalmasra híztak, hogy már saját bőrükbe sem férnek bele."