A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNHungary
09:00CselgáncsItaly-Hungary
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Metallica - Nyerjen dedikált dobbőrt!

Vágólapra másolva!
Az immáron kilencedik nagylemezét kiadni készülő Metallica a világ egyik, ha nem a legismertebb metálcsapata, sőt, talán már önálló brandként is megállná helyét. Összeállításunkból mindent megtudhat az együttes elmúlt huszonkét (bizony) évéről, belehallgathat az új számokba, sőt, és ez nem vicc, még Lars Ulrich használt dobverőit és dedikált dobbőrét is megnyerheti. Többek között.
Vágólapra másolva!

1998-ban jelent meg a Garage Day Inc. című duplalemez: elektronikus, nyers, izgalmas, nagyszerű emlékeztető az eddigi nagy sikerekre. 1999-ben a Michael Kamen zeneszerzővel való együttműködés új dimenziót hozott a klasszikus zenei életbe, ékes bizonyítéka ennek a két sikeres koncert a Berkeley Community Theatre-ben, valamint a szimfonikus zenekarra átírt Metallica-számokat tartalmazó 1999-es S&M-lemez.

Forrás: U

2001-ben, miután a csapat egy időre kivonul a reflektorfényből (Hetfield egészen egy elvonóintézetig vonult), felröppen a pletyka, hogy a Metallica feloszlik. A hír valóságalapja aprócska: a basszusgitáros Jason Newsted kiszáll a zenekarból, helyére 2003-ban kerül csak zenész. Az utód nem más, mint az Ozzy turnézenekarából érkező Robert Trujillo. "Sok időt töltöttünk azzal, hogy megtaláljuk a megfelelő basszusgitárost a banda számára. Természetesen rendkívül fontos volt, hogy képzett zenész legyen az illető, ugyanakkor mi ennél egy picivel többet vártunk. Nemcsak új basszusgitárost kerestünk, hanem olyasvalakit, aki családtagként be tud épülni hozzánk"- áll a Metallica honlapján.

A Metallica új stúdióalbuma az 1997-es Re-Load után St. Anger címmel jelenik meg június 5-én, s látatlanban is az év legzúzósabb lemezének ígérkezik. A cédé és kazetta mellett megjelenik egy cédét és DVD-t tartalmazó változat is, a DVD-n koncert- és stúdiófelvételekkel.

Az együttes több mint húszéves pályafutása alatt 40 országban lett arany- és platinalamezes. Kaliforniából indulva globális jelenséggé nőtte ki magát, több mint 85 millió albumot adva el. Az új korong megjelenését világ körüli turné kíséri, melynek első állomása Németország, Trujillo itt mutatkozik be élőben.

Forrás: Universal MusicA kérdéseink tehát:


1. Mi a Metallica új albumának címe?

2. Hogy hívják a zenekar új basszusgitárosát és melyik zenekarban játszott a Metallica előtt?

3. Hol forgatta a zenekar a St. Anger videóklipet?

A helyes megfejtéseket a nyeremeny@origo.hu címre várjuk Metallica tárggyal, 2003. június 20-án 14 óráig.

A nyerteseket az [origo] e-mail útján értesíti, és közli a nyeremények átvételének pontos menetét. A játékban az Axelero Rt. munkatársai nem vehetnek részt.

Forrás: Universal Music
Az elmaradhatatlan diszkográfia:

1983 - Kill'Em All

1984 - Ride The Lightning
1986 - Master of Puppets

1988 - And Justice For All
1991 - Metallica
1996 - Load

1997 - Reload
1999 - S&M

2003. június 5. - St.Anger



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!