Az év hazai felfedezettje, Emilio (Nagyon nagy világ) volt talán az egyetlen öltönyös, nyakkendős zenész a jelenlévők közt, ő elsősorban Jézus Krisztusnak és Kis Áronnak, a menedzserének köszönte meg a díjat - ebben a sorrendben. Emlékezetes szájdob-produkcióval búcsúzott, amit Pink nem hallhatott, mivel pár napja elhagyta az országot. A punkfrizurás amerikai énekesnő egyben átvehette volna az év külföldi pop albumáért járó mikrofont, de más dolga lévén, nem jelent meg.
Az év hazai popalbumát az Omega-turnéra készülődő Benkő László adta át. Lassan és vontatottan beszélt, valahogy szóba került Santana, a bakelit-éra is, majd mikor már türelmetlenül fészkelődött a sokaság, monológja végéhez kanyarodott: "Velünk kezdődött a műfaj, megteremtettük a tradicionális alaplépéseket" - közölte nem kis büszkeséggel, majd szólította Ákost, ki tavaly komoly sikert ért el az Andante című lemezzel.
"Nem vagyok a szavak embere, mindig előre gyúrok az ilyen beszédekre. Úgy tudom, hogy Elvis is jelölt volt 2004-ben, hát, mellette én egész jól nézek ki. Amúgy ez lehetett volna a tizedik Arany Zsiráfom, amit most elszúrtak ezzel a mikrofon-díjjal!" - nevettette meg kollégáit és a sajtót a Bonanza volt tagja, majd azon is elmélkedett, hogy manapság azzal is be tud futni valaki, ha csókolózó iskolás lányokat mutat klipjében.
Az év daláért járó díjat Szigeti Ferenc adta át, és ismét a - Királylány című dallal végképp befutott - Hooligans ünnepelhetett. Ők vidéki zenekarként aposztrofálták magukat, rövid beszédjükben arra hívták fel a figyelmet, hogy nem csak Budapesten van igényes, korrekt rockzene, de fél szemmel már ők is a svédasztalt mustrálgatták. A díjátadó végeztével aztán vidéki és pesti együtt, nagy harmóniában és meghitt szimbiózisban megrohamozta a büféasztalt, majd a sonkatekercsek, kaszinótojások és majonézes salátákkal telepakolt tálak felett, borospoharak és söröskorsók mellett folyatódott a diskurzus - késő éjjelig.