Ozzy Osbourne tinédzser fia disznó szavak tömkelegét hadarta el, amelyeket a csatorna nem sípolt ki megfelelően, és ráadásul délelőtt 11-kor adta le a jelenetet. Ezek után a brit Független Televíziós Bizottság figyelmeztette a zenecsatornát, és akár be is tilthatja, vagy nagy összegű bírsággal sújthatja, de mindenesetre "komoly szankciókra" lehet számítani az Osbourne csemete szitkozódása miatt. A csatorna vezetői "emberi tévedésnek" tartják a fiaskót.
Korábban arról írtunk, hogy a Black Sabbath volt énekesének felesége, a The Osbournes című műsorában szereplő családanya azt nyilatkozta, az otthonukban folyamatosan jelenlévő kamerák zavaróvá váltak számára. A vastagbélrákkal küzdő Sharon Osbourne ezért kijelentette, azt akarja, hogy a következő tíz epizód után a tévések távozzanak tőlük. Az asszony, akinek betegségét a műsor elindulása után diagnosztizálták, az ABC csatorna hírprogramjában azt is elmondta, már bánja, hogy családja élete képernyőre került.
Ez egy korábbi állapot volt - azóta a műsor folytatódott, mivel az asszonyon a gyógyulás jelei mutatkoztak.