Államilag támogatott klubforradalom

Pezsgő klubélet országszerte, gombamód szaporodó amatőr zenekarok vidéken, sikeres magyar együttesek külföldön, és persze vállalható magyar zenék a kereskedelmi rádiókban. Jelenleg nem éppen erről szól a magyar könnyűzenei élet, ám a kulturális kormányzat szerint ez a jövőben már nem is elképzelhetetlen. A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) elnevezésű intézkedéscsomagot ma jelenti be a miniszterelnök és a kultuszminiszter.

Az élő koncerteket szervező klubok és az amatőr zenei előadók helyzete

Felesleges hosszabban ecsetelni a koncerteknek otthont adó klubok szerepét a könnyűzenében: normális zenei élettel rendelkező országokban itt léphetnek fel azok az amatőr előadók, akik közül a legtehetségesebbek és/vagy legszerencsésebbek később akár a hivatásszerű zenélést is megengedhetik maguknak. De természetesen nemcsak a kezdő előadók és zenekarok azok, akiknek a klubhálózat fellépési lehetőséget nyújt, hiszen egy adott ország koncertkínálatát is nagyjából a klubok léte illetve esetünkben sajnos inkább a nemléte határozza meg.

Magyarországon (és ezen belül főként vidéken) ugyanis csak nagy jóindulattal beszélhetünk klubhálózatról, aminek többek között az is oka, hogy a klubok a klasszikus művelődési ház-modellel ellentétben nem állami fenntartásban működnek, hanem legtöbbször profitorientált vállalkozásként, amelynek egyszerűen nem éri meg a koncertek szervezése, hiszen egy-egy ismert produkciótól eltekintve ezek - az adózási szabályok pontos betartása esetén - nem jelentenek nyereséget. Így aztán a klubok kevés kivétellel a szürkegazdaságban működnek, másrészt a helyek tulajdonosainak is sokkal inkább megéri diszkót vagy kocsmát üzemeltetni, így a koncertszervezés általában marad a lelkes amatőrökre, akik jó esetben a helyi iskola tornatermébe és más, hasonlóan kényszer szülte helyekre viszik a fellépéseket, rossz esetben pedig beleunnak az egészbe, vagy átnyergelnek a playback-haknik szervezésére. A zenészek azt panaszolják ezzel kapcsolatban, hogy gyakran a koncertszervezés terhe is rájuk hárul, és a sok trükközés és pénzügyi manőverek mellett a zenélés már csak másodlagos jelentőségű lesz.

Ami az amatőr előadókat illeti, sehol sem egyszerű betörniük a piacra, de ténylegesen működő zenei élet híján nálunk talán még nehezebb - nemcsak az áttörés, hanem az ismertség legfontosabb eszközét jelentő lemezek megjelentetése is. Az okok még inkább összetettek, ám anélkül, hogy a hagyományos hanglemezkiadás világszerte észlelhető válságáról itt és most értekeznénk, lényeg, hogy az idejét se tudjuk, mikor ért el legalább országos ismertséget egy fiatal, tehetséges, vállalható zenét játszó, és mondjuk vidékről induló zenekar itthon. És jelen pillanatban semmi nem utal arra, hogy ez a helyzet a közeljövőben változni fog.

Magyar zene a médiában

Régóta vannak a szakmában törekvések, amelyek a könnyűzenét játszó magyar rádiókban minimálisan meghatároznák a magyar zene arányát, mondván, hogy a mai magyar könnyűzene nincs kellőképpen reprezentálva a médiában. Ezen a ponton vitatkoznánk ezekkel a véleményekkel, mert a legnépszerűbb magyar előadók slágerei bizony lépten-nyomon hallhatók a leghallgatottabb rádiókban.

Quimby

A magyar kereskedelmi rádiók ugyanis a legtöbb fontos külföldi előadót is száműzik a playlistjeikből (köztük számos olyat, akik már csak Magyarországon számítanak "alternatívnak"), így valószínűsíthető, hogy a jelen feltételek mellett egy ilyen szabály ahhoz vezetne, hogy még több Crystal, Splash és V-Tech dalt hallhatnánk a hasonszőrű külföldi slágerek helyett, és joggal merül fel a kérdés, hogy ez mennyiben oldaná meg a magyar könnyűzene válságát.

A problémát tehát itt sokkal inkább a műsorok zenei programjának általános színvonala, kriminálisan szűk választéka és a kevésbé populáris produkciókkal szembeni teljes elutasítása jelenti, mintsem kizárólag a magyar zenék "elhallgatása". Az már inkább jobb megfogalmazás, hogy a magyar könnyűzenei élet jelentős része nincs képviselve a kereskedelmi médiában, de ez csak a probléma egyik része, hiszen mondani sem kell, milyen katalizáló hatással bírna a tényleg fontos külföldi zenék szélesebb körű játszása is. Lásd az Illés vagy az Omega és a legendás luxemburgi rádió kapcsolatát.

Más kérdés, hogy egy ilyen jellegű szabály megalkotására az Európai Unió szigorú előírásai miatt amúgy sem lenne lehetőség, ezt egyedül Franciaországnak sikerült kivívnia még idejekorán, azóta más országnak nincs lehetősége hasonló "diszkriminatív" szabályok bevezetésére, így a jogászok más módokat javasolnak.

Magyar könnyűzene külföldön

Az, hogy van-e nemzetközi szinten sikeres magyar könnyűzenei produkció, sok mindentől függ. Ezt természetesen korántsem lehet kizárólag a hazai könnyűzene áldatlan állapotára fogni, de tény, hogy sokat segít, ha rendezettek az itthoni viszonyok.

Az, hogy Magyarországnak külföldön elismert zenekarai, énekesei legyenek, elméletileg nem lehetetlen kívánság, elég, ha megnézzük a kilencmilliós Svédországot, de nem panaszkodhat az ötmilliós Finnország sem. Ezekben az országokban például léteznek az úgynevezett zenei export irodák, amelyek hatékonyan segítik a külföldön is piacképes előadók nemzetközi promócióját. Jelenleg ilyen funkciójú szerv hazánkban nincs, így a szakma szerint ezzel is magyarázható, hogy a magyar előadók - néhány kivételtől eltekintve - eleve nem is próbálnak külföld felé nyitni és nemzetközi színvonalú produkciókat kiállítani, hiszen az út járatlan, a siker és az ezzel járó bevétel pedig még az itthoninál is bizonytalanabb.