Gyilkosok és hétköznapi fiúk nyakkendőben, gitárral

A zenei újságírók kedvelt szokása, hogy összeszednek néhány, egymáshoz maximum csak laza szálakkal kötődő előadót, és máris kész az új trend. A módszer vitatottsága ellenére mégis hatékony, mert így a legegyszerűbb bemutatni aktuális zenei folyamatokat és persze olyan előadókat, amelyek/akik külföldön igazán sikeresek, ám az itthoni média nem foglalkozik velük. Az [origo] a következő hetek során a legkülönfélébb popzenei irányvonalakat (és hozzájuk kapcsolódóan az előadókat) fogja bemutatni, amelyekről 2005-ben beszélni kell.

The Killers

Az új hullám és a posztpunk örökségét a mába a legsikeresebben átültető amerikai csapat Las Vegasban alakult 2002-ben, és bár tagjaik az Oasisért rajongtak elsősorban, mégis inkább a Cure, a Duran Duran vagy a New Order hatása hallatszik a zenéjükön, és a frontember Brandon Flowers sem véletlen, hogy egy szintipop zenekarban kezdte karrierjét. A Killerst egy kis londoni kiadó fedezte fel, és így nem véletlen, hogy először az új indie zenekarok iránt nyitottabb brit piacon próbált szerencsét. A 2004 nyarán megjelenő Hot Fuss című lemeznek aztán kellett egy kis idő a befutáshoz, de az azóta eltelt egy év talán a zenekar legszebb álmait is felülmúlta: januárra no. 1. Nagy-Britanniában, míg Amerikában azóta dupla platina státust ért el az album (ez kétmillió eladott példányt jelent).

A sikert két slágernek köszönhetik a Gyilkosok elsősorban: a Somebody Told Me az egész szcéna talán legnagyobb slágere lett, kellően kommersz remixe még a magyar kereskedelmi rádiókba is befért, míg a Mr Brightside az amerikai áttörést hozta meg. A Killers is fellépett a Live 8-en, sikerrel koncertezett Európában, egyértelműen a legnagyobb sztárok közé került, és vélhetően nem zavarja őket az sem, hogy sokan egyértelműen karrierista zenekarnak tartják a csapatot, és a kritikusok sem dicsérték agyon a Hot Fuss-t.

Mit hoz a jövő: Az eddig történtek bebizonyították, hogy a Killerst nem kell félteni, vélhetően maradt elég sláger a tarsolyban ahhoz, hogy ne tűnjön el a zenekar belátható ideig a listákról. A meleg-image-től sem visszariadó Flowers jó érzékkel lavírozik a kommersz és az alternatív rock határán, tudni fogja, mi a következő lépés.

The Bravery

Ez a zenekar kapta talán a legkegyetlenebb fricskákat a kritikusoktól, akik közül legtöbben egyértelműen köpönyegforgatónak titulálták a Braveryt, amelynek több tagja nem is olyan régen még egy skaegyüttesben zenélt, majd 2003-ban alakult meg a New Yorkban divatos posztpunk-új hullámos zenét játszó zenekarként. A Bravery az image-formálást sem bízta a véletlenre, talán az összes új zenekar közül itt a legtöbb a smink, és itt dolgozik a leghatékonyabb stylist. Amikor ezek az összetevők már megvoltak, elkészült a lemez is, amely a Killershez hasonlóan brit földön kapott eleinte nagyobb figyelmet.

Az An Honest Mistake című sláger hozta meg az igazi népszerűséget a Bravery számára, és nem hiába, hiszen tényleg egy remekül eltalált, táncolható szám. Ez igaz a nagylemez legtöbb dalra is, amelyek azonban néha már a plágium határát súrolva emlékeztetnek a korai Duran Duranra. Az idei tavasz egy jól dokumentált szócsatát hozott a Killersszel, de hiába, mert a második kislemez Unconditional nem került be a brit top 40-be.

Mit hoz a jövő: Nagyon nagyot kell ahhoz fordulnia a világnak, hogy a Bravery még 2010-ben is a csúcson legyen, és itt nem feltétlenül egy új stylistra gondolunk.