Gyilkosok és hétköznapi fiúk nyakkendőben, gitárral

A zenei újságírók kedvelt szokása, hogy összeszednek néhány, egymáshoz maximum csak laza szálakkal kötődő előadót, és máris kész az új trend. A módszer vitatottsága ellenére mégis hatékony, mert így a legegyszerűbb bemutatni aktuális zenei folyamatokat és persze olyan előadókat, amelyek/akik külföldön igazán sikeresek, ám az itthoni média nem foglalkozik velük. Az [origo] a következő hetek során a legkülönfélébb popzenei irányvonalakat (és hozzájuk kapcsolódóan az előadókat) fogja bemutatni, amelyekről 2005-ben beszélni kell.

Razorlight

Ez a svéd taggal megerősített brit csapat egyelőre főként hazai pályán sikeres. Vezetője Johnny Borrell, aki elsősorban saját arroganciájára támaszkodva hódította meg szinte hetek leforgása alatt a rocksajtót, magát Bob Dylan-kaliberű dalszerző géniuszként emlegetve. Nem csoda, hogy elég sok ellenséget is szerzett, főleg, hogy a saját maga által magasra tett lécet természetesen nem tudta átugrani.

A Razorlight a Libertines nyomdokain haladva először Londonban szerzett hírnevet kaotikus koncertjeivel, és tavaly nyáron már nagy felhajtás előzte meg az album megjelenését. Az Up All Night még most is a brit lista élcsoportjában tanyázik, és a kislemezek is hasonlóan sikeresek. A Razorlight a hetvenes évek New York-i art-punk zenekarok hangzását veszi alapul (akárcsak a Strokes), de azt a szélesebb tömegek számára is befogadhatóvá teszi.

Mit hoz a jövő: A Razorlight hatalmas rajongói bázist gyűjtött össze az elmúlt másfél évben, akik a fesztiválokra is hűségesen elkísérték a zenekart. Erre a későbbiekben is lehet építeni, a brit alsó középosztály el fogja tartani Borrelléket, de külföldön már nehezebb lesz az áttörés.

Kasabian

A Kasabian érezhetően az Oasis köpönyegéből bújt ki, még ha ez a zenén annyira nem is érződik - annál inkább az interjúkból sugárzó arrogancián és a klasszikus brit munkásosztálybeli attitűdön. Tom Meighan is pont olyan hangon énekel, hogy hallatszik belőle a péntek este hordószámra vedelt sör, no meg a másnapi futballmeccsen rekedtre ordibált torok. És ez igen hatásos tud lenni, főleg, ha mindezt a Primal Screamet és a Happy Mondayst idéző táncritmusokkal súlyosbítják.

A zenekar tagjai egy Leicester melletti farmon, kis kommunát alkotva képezték magukat sztárzenekarrá, és a tavaly megjelent bemutatkozó album nemcsak otthon szép siker, Amerikában is felfért a Billboard listájára. A nagyhangú nyilatkozatok azért nem mindenkinek jönnek be - tavasszal egy néző üveggel sebesítette meg Sergio Pizzornót, a hippis megjelenésű gitárost.

Mit hoz a jövő: A Kasabianhoz hasonló zenekarokra akkora szüksége van a brit munkásosztálynak, mint egy falat kenyérre, szóval velünk lesznek még egy darabig. A legutóbbi hírek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy maga Noel Gallagher is besegít majd a következő lemezen.