Elátkozott zenekarok - popzenei sorscsapások

A látszattal ellentétben a popsztárok élete sem csupa móka és kacagás. Főleg nem, ha éppen sehogy sem sikerül megtalálni a módját, hogy elismerjék az illető tehetségét, és joggal érzi úgy, hogy minden összeesküdött ellene. És amikor évekkel később felfedezik, akkor már úgyis mindegy. Aztán vannak azok, akiket a kereskedelmi siker ugyan nem kerül el, de sajnos a tragikus balesetek sorozata sem. És persze ott vannak a nehéz természetű géniuszok is, akik látszólag saját maguk nehezítik meg sorsukat, pedig csak képtelenek megbirkózni azzal a nyomással, amely saját tehetségük miatt nehezedik rájuk. Jelen összeállítás az [origo] Zeneáruházának legszerencsétlenebb sorsú előadóit gyűjtötte össze.

5. Lynyrd Skynyrd

A zenekar még elő tagjai akár szerencsésnek is tarthatnák magukat, hiszen többen túléltek egy repülőszerencsétlenséget. A bluesos, jellegzetesen déli rockzene leghíresebb művelőiként elhíresült Lynyrd Skynyrd a kivétel: velük "csak" egy baleset történt, amely azonban éppen a legnagyobb sikerei idején érte a zenekart. Az egyre népszerűbb rockbanda éppen a hatodik lemezét jelentette meg, amely mintegy megelőlegezte a tragédiát. A Street Survivors lemez borítóján lángok veszik körül a zenekart, és a That Smell című dal is központi témaként szerepelteti a halált.

Pár nappal az album megjelenése után a zenekart szállító kisrepülőgép lezuhant, és három tag is életét vesztette, köztük a zenekar frontembere, Ronnie VanZant, aki remek dalszerző volt, de az őt illető megbecsülést csak halála után kapta meg. A Lynyrd Skynyrd többi túlélője feloszlatta a zenekart, és még a Street Survivors borítóját is lecserélték. Persze a tragédia az együttes legsikeresebb albumává tette, de erről a túlélők vélhetően lemondtak volna. 1991-ben ugyan újjáalakultak, de hogy érdemes volt-e, azt döntse el mindenki maga.

4. Beach Boys

A Beach Boys pályafutása évekig semminemű tragédiát vagy sorscsapást nem hordozott magában. A hatvanas évek közepére a legnépszerűbb amerikai zenekarrá vált, és amikor a szörfslágerek után elkészült a Pet Sounds című album, egyértelmű volt, a Beach Boys lehet a Beatles egyedüli vetélytársa. Ez azonban túl nagy súlynak bizonyult, amely alatt a túlérzékeny vezér, Brian Wilson össze is roppant. Igaz, nem tett jót neki a mértéktelen LSD-fogyasztás sem, de a tény, hogy a SMiLE című lemez, amit a főművének szánt, idegösszeroppanása miatt nem készült el. Brian ki is vonta magát a forgalomból, és hiába készültek ez idő tájt jobbnál jobb Beach Boys-albumok, ezek már keveseket érdekeltek.

A hetvenes években Brian állapota rosszabbodott, és csak az évtized végére ragadta újra kezébe a marsallbotot, ám a zenekar addigra már belső konfliktusok miatt gyakorlatilag nem működött. Aztán jöttek a tragédiák. Előbb 1983-ban Dennis Wilson fulladt a tengerbe, majd tizenöt évvel később öccse, Carl halt meg rákban. Közben Brian nagy nehezen összeszedte magát, és nemcsak túlélte mindkét testvérét, de szólólemezeket is kiadott, miközben a még élő tagok jogi vitái miatt lehetett csak hallani a Beach Boys nevét. Aztán tavaly nagy dolog történt: 37 év után Brian Wilson megcsinálta mesterművét, a SMiLE-t, és bár világszerte üdvrivalgással fogadták, a happy end csak azért is azt a kérdést hozta ki a legtöbb hallgatóból: mi lett volna, ha sikerül ezt a maga idejében megcsinálni?

3. Roy Orbison

A szemüveges énekesről sokan tudják, hogy Elvis Presley kiadójánál kezdett, és nem túl kedvező megjelenését elsőrangú melódiákkal ellensúlyozta. A beatlemánia kitöréséig, azaz a hatvanas évek közepéig a legnépszerűbb sztárok közé tartozott, ám utána húsz szűkös esztendő következett. Royról elfeledkezett a rockvilág, alig-alig szerepelt már a slágerlistákon.

Az igazi csapások azonban csak ekkor következtek. Előbb a felesége, Claudette halt meg egy motorbalesetben, majd leégett az énekes háza, és a tűzben fiai, Tony és Roy is életüket veszítették. Utána évekig nem lehetett hallani Roy Orbisonról, ám egy David Lynch-film, a Kék bársony újra sikeressé tette az In Dreams című dalát, és újra felfedezték az énekest. Be is szállt még a Traveling Wilburys nevű supergroupba, amellyel nagy sikereket élhetett meg újra, ám a sikert csak rövid ideig élvezhette: egy koncert után 1988 decemberében szívrohamot kapott, és meghalt.

2. Syd Barrett

Morbid, de igaz: Syd Barrett talán legnagyobb tragédiája az volt, hogy nem halt meg, hanem mentálisan leépült, és elfelejtve vegetál a mai napig, így a sors megtagadta tőle azt a legenda státust, amit Hendrix, Morrison vagy a rock más hősi halottai megkaptak. Syd (eredeti nevén Roger Keith Barrett) a Pink Floyd alapító tagja és fő dalszerzőjeként a korszak egyik legegyénibb és legtehetségesebb figurája volt, aki már kezdetben is nehezen kezelhető embernek számított, de a kábítószerezés, és főleg az LSD-fogyasztás teljesen tönkretette az amúgy sem teljesen egészséges zenészt.

1968-ban, látványos leépülése eredményeként kitették a Pink Floydból is, de akkor még volt benne annyi erő, hogy folytassa szólóban, és készítsen két zseniális lemezt, amelyek akkor természetesen a kutyát sem érdekelték, de azóta több generáció is ezen nőtt föl, és mai napig számos előadó tartja fő inspirációjának Syd Barrett zenéjét. 1970-től kezdve az állapota tovább romlott, és néhány elvetélt kísérlet után Syd felhagyott a zenéléssel, és teljesen visszavonult. Elhízott, a haja kihullott, és a hírek szerint szellemileg teljesen leépült - így éli az életét már harmincötödik éve.

1. Badfinger

A Badfinger neve keveseknek mond bármit is, pedig ha létezik tényleg tragikus sorsú zenekar, akkor ez a csapat az volt. A hatvanas évek végén az egyik legtehetségesebb brit együttesnek számított, és maga a Beatles nyúlt a fiúk hóna alá, amikor leszerződtek a gombafejűek Apple kiadójához. Mindez azonban kevés sikert hozott a számukra, és hiába írtak remek dalokat, az Apple-nél uralkodó káosz szinte miatt a sikeres lemezekből sem láttak pénzt, menedzserük pedig csak hitegette őket.

Amikor az Apple végül csődbe ment, a Badfinger is eladósodott, és leszerződött a Warnerhez. Ekkor érték utol a bandát a menedzsereik különböző pénzügyi machinációi, és hiába csinálták meg talán legjobb lemezüket, a Wish You Were Here-t, röviddel megjelenése után a kiadó ügyvédei tanácsára visszavonta a lemezt, amely így névtelenül tűnt el a süllyesztőben. A tagok elszegényedtek, eladósodtak - az évekig tartó munka és turnézás ellenére - és kilátástalan jogi csatározásokat folytattak. Ezt elégelte meg a vezető dalszerző, Peter Ham, aki kétségbeesésében 1975-ben felakasztotta magát garázsában, hátrahagyva terhes feleségét. A többi tag később megpróbálta feltámasztani a zenekart, de csak az lett belőle, hogy egymással is összevesztek, és egy ilyen viharos telefonbeszélgetés után a basszusgitáros Tom Evans is felakasztotta magát. A Badfingernek azóta némiképp igazságot szolgáltatott a sors, hiszen CD-formátumban kiadott anyagaik egész szép példányszámban keltek el, de ez legfeljebb csak szépségtapasz lehet.

Inkei Bence