Öt lány állt az OutKast útjába

Vágólapra másolva!
A Danity Kane nevű R&B csapat kezdett a tengerentúli albumlista élén, ahol a Top 10-be nem kevesebb, mint hét új belépő kezdett, köztük az OutKast, Paris Hilton és Kelis. Európában nyugodtabb hétnek lehettünk tanúi: Angliában és Németországban korábban listavezető előadók anyagai tértek vissza a csúcsra, idehaza továbbra is Rúzsa Magdi áll az élen.
Vágólapra másolva!

A brit albumlistán a tengerentúlihoz hasonló mértékű átrendeződés nem történt, hiszen a Top 20-ban csak egy teljesen új nagylemezt találunk. Az első helyre azonban visszatért a május első hetében az élen nyitó Snow Patrol Eyes Open című korongjával. Ez minden bizonnyal a csapat legfrissebb kislemezsikerének tudható be: a Chasing Cars című dal a héten érte el eddigi legmagasabb pozícióját, ami a hetedik helyet jelenti. Christina Aguilera múlt heti listavezető nagylemeze a második, James Morrison a harmadik helyre esett vissza.

Forrás: Universal Music

Snow Patrol


A sorban nem kevesebb, mint öt gitárzenekar következik a listán, melyek közül három idén az első helyet is megjárta aktuális albumával. Közülük az Orson megtartotta negyedik helyét, míg a Razorlight visszacsúszott egy pozíciót. A Keane és az Under the Iron Sea hármat javított, Crystal Ball című új kislemezük azonban a maga huszadik helyével a Tom Chaplin vezette trió eddigi legrosszabb szereplése a dalok rangsorában. A Feeling harmadik sikerdala, a Never Be Lonely huszonnegyedikként debütált a héten, az album ötöt lépett előre.

A legmagasabban debütáló anyag az OutKast Idlewild című filmzenelemeze. A duó szigetországi rajongóinak a harmincas évek Amerikájában játszódó történet premierjéig október 6-ig kell várniuk. A húszas mezőnyben érdemes még szót ejteni Pink I'm Not Dead című munkájáról, ami négy hellyel került feljebb. Az énekesnő erről immár harmadik kislemezével hódít a briteknél, a U + Ur Hand ugyanis a huszonnyolcadik helyen kezdett. A Rolling Stones angliai turnéjának köszönhetően a zenekar Forty Licks című válogatásalbuma is visszatért a legjobb húsz közé.

Huszonegyedikként a The Young Knives nevű indie-rock trió kezdett bemutatkozó lemezével, ami a Voices of Animals and Men címet kapta. A csapatnak eddig három dala került be a brit Top 40-be. A számos ország listájára már hetekkel ezelőtt felkerülő Slayer és a Christ Illusion az angol charton a huszonharmadik pozícióban debütált. A thrash metál banda alatt egy hellyel, egy szintén régóta a pályán levő zenészt találunk, vagyis Prince-t, aki egy újabb best of lemezzel lepte meg rajongóit, ezúttal Ultimate címmel. A duplalemezes kiadvány első korongja a művész 1979 és 1992 között megjelent legnagyobb slágereit tartalmazza, melyek közt elhangzik a 1999, a Purple Rain, a Gett Off és a My Name Is Prince. A második disc-en további slágerek mixverziói és eddig CD-n kiadatlan B oldalas dalok találhatók. Az itt hallható dalok közül mindössze egy rövidebb öt percnél.

Forrás: www.theyoungknives.com

The Young Knives


Paris Hilton Angliában csak a huszonkilencedik helyet tudta megszerezni Paris című lemezével, míg a múlt héten az amerikai listán a Top 10-ben kezdő detroiti rapper, Obie Trice a negyvenhatodik pozícióba iratkozott fel Second Round's on Me néven megjelent korongjával.

A folkzenész Seth Lakeman Freedom Fields című anyaga egy kiadóváltással járó újramegjelenés kapcsán került a lista harminckettedik helyére. A hegedűn és gitáron is egyaránt kitűnően játszó muzsikus Kitty Jay címen megjelent albumát tavaly a Mercury zenei díjra is felterjesztették. Az új lemezről a Lady of the Sea (Hear Her Calling) került néhány hete a kislemezlistára. Végül a hét utolsó új belépője a negyvenharmadik helyen debütáló Cerys Matthews Never Said Goodbye című második szólóalbuma. Az énekesnő a kilencvenes évekeben a walesi Catatonia zenekar hangjaként szerzett magának hírnevet, most megjelent anyagáról az Open Roads került a kislemezlistára. Az ötvenes táborban nagyot javított a Ridin' című dallal jelenleg harmadik helyet birtokló Chamillionaire korongja, valamint Thom Yorke szólólemeze, melyről a Harrowdown Hill szerezte meg a huszonharmadik pozíciót. Sandi Thom a What If I'm Right-tal nyitott a kislemezeknél, albuma négyet lépett felfelé.

A dalokat rangsoroló listán Beyoncé és Jay-Z duettje ütötte ki a nyeregből Shakira és Wyclef kettősét. A Déja Vu - miután fizikálisan is megvásárolhatóvá vált - a huszonegyedik helyet cserélte fel a No. 1 pozícióra. A brit kislemezlista történetében ez eddig kétszer fordult elő. Ugyancsak a huszonegyedikből lett első a Beatles Hey Jude című slágere, valamint John Lennon (Just Like) Starting Over néven íródott szerzeménye rögtön a halála után. A legmagasabb új belépő a tizenharmadik helyen Justin Timberlake SexyBack-je, aki a jövő héten nagy eséllyel pályázhat élete első brit No. 1 kislemezsikerére is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!