Öt lány állt az OutKast útjába

Vágólapra másolva!
A Danity Kane nevű R&B csapat kezdett a tengerentúli albumlista élén, ahol a Top 10-be nem kevesebb, mint hét új belépő kezdett, köztük az OutKast, Paris Hilton és Kelis. Európában nyugodtabb hétnek lehettünk tanúi: Angliában és Németországban korábban listavezető előadók anyagai tértek vissza a csúcsra, idehaza továbbra is Rúzsa Magdi áll az élen.
Vágólapra másolva!

Németországban Angliához hasonlóan egy első helyet már megjárt album kapaszkodott vissza a lista csúcsára, ezzel Nelly Furtado összességében harmadszor áll az élen Loose című anyagával. Az album a feltámadását a Promiscuous című kislemeznek köszönheti, ami a hatodik helyen, legmagasabb új belépőként kezdett. A teljes Top 20 viszonylag kevés változáson esett át. A legmagasabb debütálást Paris Hilton tudhatja magáénak a tizennyolcadik helyen, míg Roger Cicero anyaga a nyolc helyet javítva érkezett meg a dobogó alsó fokára. Ezen kívül Rihanna, a Rosenstolz és a Keane lemezei tértek vissza a húsz legkelendőbb album rangsorába.

Celtic Woman


A harmincegyedik helyre érkezett meg a Celtic Woman elnevezésű project azonos című lemezével. Az öt fiatal ír lány közül négyen énekelnek, míg egyikük hegedűn kísér, repertoárjukban pedig olyan dalok hangzanak el, mint az Ave Maria, Enya Orinoco Flow-ja vagy a Clannad Harry's Game című szerzeménye. A korong Amerikában a Billboard World Music listáján több mint hatvan hétig állt az első helyen. Az OutKast új nagylemeze Németországban a harmincharmadik pozícióban nyitott, három hellyel lejjebb pedig Achim Reichel Volxlieder című munkája kezdett. Az énekes egyik legsikeresebb dala az Aloha Heja He, ami 1991-ben a Top 10-be is bejutott. Eggyel lejjebb a Sugarplum Fairy nevű svéd rockbanda második korongja debütált, aminek címe First Round, First Minute. A csapat két énekese a Németországban szintén nagyon sikeres svéd Mando Diao frontemberének testvére. Végül a Razorlight új anyaga a negyvenharmadik helyen kezdte Németországbeli pályafutását.

Az elmúlt hetekben a kislemezlistára olyan egykori nagy slágerek feldolgozásai kerültek fel, mint a She's Like the Wind, a Tom's Diner, a Verdammt ich lieb' dich és a Close to You. A héten ezen dalok sorához csatlakozott egy szintén több, mint tizenöt éves sláger, amit azonban az eredeti előadó énekelt fel újra. Így került Kim Wilde 1988-as You Came-je a kislemezlista huszadik helyére, amelynek élén továbbra is Xavier Naidoo és a Danke áll.

Forrás: MySpace

Sugarplum Fairy


Nálunk továbbra is - immáron tizenharmadik hete - Rúzsa Magolna lemeze uralja a listát. A Megasztár nyertese mögött harmadik hete második Matyi és a Hegedűs Duj duj desuduj! című korongja. Christina Aguilera idehaza is felért a dobogóra, lemeze a hatodik helyről ugrott a harmadikra. A Top 10-ben a NOX-on kívül csupán külföldi előadók lemezei javítottak, köztük megtaláljuk Rihanna, a Tokio Hotel és a Pussycat Dolls albumait.

Míg Rúzsa Magdi az első helyen áll, addig egy másik énekesnő, aki szintén a Megasztár-ból lehet ismerős, a tizenharmadik pozícióban debütált. Dér Henit ugyanis a tehetségkutató verseny első szériájából ismerheti a nagyérdemű, jelenleg ő a Sugarloaf zenekar új tagja, amellyel együtt a Neon című albummal kezdett a listán. A húsz legkelendőbb nagylemez közé visszatért a Jó Laci Betyár, valamint első ízben szerepel itt Máté Péter Álmodj csak világ! című kiadványa. A negyvenes mezőnyben Márió és a Velencei nyár lépett előre jelentősebbet. A kislemezeknél George Michael végül megszerezte az első helyet An Easier Affair című slágerével. Hetekkel ezelőtt ez Olaszországban sikerült neki. Az ezüstérmes Beyoncé és Jay-Z a Déja Vu című dallal, új belépőként.

Schantl László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!