Arnold összesen 132 filmhez komponált zenét, de emellett kilenc szimfónia, hét balett és két opera is fűződik a nevéhez, és ő volt az első brit zeneszerző, aki Oscar-díjat kapott. A megtiszteltetés a Híd a Kwai folyón zenéjéért járt 1957-ben Arnoldnak, akinek egyébként mindössze másfél hete volt a munkára, mint azt a BBC-nek egykori menedzsere elmondta:
"Senki mást nem találtak, aki időre megcsinálta volna a munkát tíz nap alatt, ugyanis még az Oscar-díj nevezési határideje előtt be kellett fejezni" - emlékezett Anthony Day. A második világháború idején játszódó készült filmet David Lean rendezte, és a japánok által fogva tartott brit katonákról szólt, akikkel hidat építtettek a dzsungelben. A filmzene fütyörészős főmotívuma azóta is örökzöldnek számít (ez egyébként egy régi katonai induló, a Colonel Bogey March átdolgozása).
A trombitásként induló Arnoldot 1993-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte a zenéért tett szolgálatait díjazva. Az idős zeneszerző a hírek szerint tüdőgyulladásban halt meg.