A Lassúkezű és a régi jó haver

Régi barátjával, az ismert gitáros JJ Cale-lel közösen jelentet meg új albumot Eric Clapton, a már megszokott blues-rock stílusban. Egyaránt második lemezével jelentkezik a legszomorúbb énekes-dalszerző (Damien Rice), az ártalmatlan papás-mamást játszó, Magic Numbers és a lehetetlen hangú folktündér, Joanna Newsom. Lemezajánlónkban szerepelnek továbbá a McFly és a Long Blondes albumai is.

J.J. Cale & Eric Clapton - The Road To Escondido

Várakozások: Annak ellenére, hogy JJ Cale és Clapton pályája az elmúlt majd' negyven év során többször összefutott már (mindketten közreműködtek a Delaney and Bonnie nevű, legendás duó oldalán, ezen kívül pedig Cale szerezte a Clapton tolmácsolásában híressé vált Cocaine és After Midnight című dalokat) és a szakmai kapcsolat mellett baráti szálak is fűzik egymáshoz a két blues-veteránt, mégis csak most jutottak el odáig, hogy együtt készítsenek el egy nagylemezt.

Eredmény: A kultikus státuszból kitörni igazán soha nem tudó Cale és a világsztár Clapton által közösen énekelt, gitározott és producerelt, számos rangos közreműködőt (mint például az azóta már elhunyt billentyűst, Billy Prestont, a gitáros, Albert Lee-t vagy a fiatal tehetséget, John Mayert) felvonultató The Road To Escondido pedig természetesen nem is lehet más, mint egy vérbeli blues-lemez. A megszólalás autentikus, helyenként kellemesen füstös, koszos és rozoga, máskor pedig, amikor a blues felől inkább a country felé tolódik a hangsúly, akkor napfényes és lendületes, összességében pedig természetesen nagyon profi, ugyanakkor nyoma sincs erőlködésnek, minden egyes gitárszóló és recsegős szájharmonikahang érzéssel és érzésből szól.

Kiknek ajánlható: Bár fontos leszögezni, hogy ez most nem egy szólólemez, sőt, a szerzemények nagy részét ráadásul Cale jegyzi, azért a nagyszámú Clapton-tábor ezúttal sem fog csalódni.

Olyan mint: Cale és Clapton is a szokott formájukat hozzák, nagy meglepetés ezúttal sem várható.

The Magic Numbers: Those The Brokes

Várakozások: A The Mamas and The Papas felállását idéző brit zenekar a tavalyi év egyik nagy felfedezettje volt. A két testvérpár (mindkettő egy férfi-egy nő felállású) kellemes, country és west coast ízű popzenéje elsősorban a felnőtt lemezvásárló réteget vette célba, és döntően a hatvanas-hetvenes évek zenéi voltak rájuk hatással. Az általuk imádott korszakot külsejükben is megidéző, szakállas, hosszúhajú, kövérkés férfiak és szintén nem nádszálkarcsú nők láthatóan magasról tesznek a divatra, és ez zenéjükben is tükröződik. A lemez ennek ellenére nagy siker lett tavaly, a Magic Numberst Mercury-díjra jelölték, és még a U2 is elvitte őket magával turnézni.

Eredmény: A Gannon és a Stodart testvérpár viszonylag hamar kijött a folytatással, melyet minden különösebb hírverés nélkül rögzítettek New Yorkban, és a lemez producere is a zenekar volt. Mint ahogy ez egyáltalán nem ritka a sikeresen debütáló zenekaroknál, a második lemez az elsőn már bevált formulára épít, és bizonyos szempontból elsietettnek tűnik. Van ugyanis néhány dal az albumon, amelyen láthatóan igyekeztek eleddig általuk ismeretlen területre jutni, nem is eredménytelenül. Mindez pedig azt sugallja, hogy ha nem erőltetik mindenáron a folytatás mielőbbi elkészítését, jóval messzebbre érhettek volna. Így kicsit unalmas, ártalmatlan, ugyanakkor a fülnek továbbra is kellemes zene dominál a lemezen.

Kiknek ajánlható: Aki szerint a mai zenében már nincs melódia, csak zaj és csörömpölés.

Olyan, mint: A The Mamas And The Papas-hasonlat továbbra is él, ám most néhány számon érződik, hogy gyakran nézik az MTV alternatív klipműsorait is.