Nyolc év után új Omega-lemez

Vágólapra másolva!
Égi jel címmel jelentet meg új stúdióalbumot a negyedik ikszen is túllevő Omega szeptemberben, a CD-hez DVD is tartozik majd.
Vágólapra másolva!

2006 szeptemberében - nyolc év után - új stúdióalbummal jelentkezik az egyik legsikeresebb magyar rockzenekar, az Omega. A kiadvány CD+DVD formátumban jelenik meg: a 13 új dalt tartalmazó CD mellett bepillanthatunk a kulisszák mögé, nyomon követhetjük, hogyan készült az Égi jel.

A lemezen az alábbi dalok kapnak helyet:

Meghívó (Fényből született lány)
Versenyző
Égi jel
Ördögi cirkusz
Álmod őrzi egy kép
Elkísér egy gondolat
Álmok koldusa
Hajnali fény
Végül ez a tangó
Aki álomra vár
Szentek a Vidámparkban
Koncert a mennyben
Egy új nap a teremtésben

A budapesti középiskolásokból alakult Omega 1962-ben adta első koncertjét, és a hazai beatzenekarok közül az elsők között jelentkeztek magyar nyelvű számokkal. A hetvenes években az együttes az egyik legnépszerűbb magyar zenekar volt itthon, külföldön ők aratták a legtöbb sikert honfitársaink közül, Gyöngyhajú lány című dalukat pedig több nyelven is feldolgozták, legismertebb a Scorpions verziója. Az Omega legutóbbi lemeze Egy életre szól címmel 1998-ban jelent meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!