Befogta a száját a Beastie Boys

Három évig hallgatott a Beastie Boys, és hiába jelentet meg új lemezt, a helyzet alapjában véve ugyanaz marad, hiszen az album elejétől végéig instrumentális számokra épül. Rockerlánynak látja magát Kelly Clarkson, aki harmadik albumán eredményesen ment szembe a lemeziparral, más kérdés, hogy slágere most nem nagyon lesz. Kortársaihoz hasonlóan finomított kezdeti receptjén a posztpunk revival egyik nyerteseként elkönyvelt Editors, végre lenyugodott Ryan Adams, és újabb punk-kabarét produkál az Art Brut.

Editors: An End Has A Start

Várakozások: A végeláthatatlan posztpunk-nosztalgiát és gitárzenekar-túltermelést hozó 2005-ös év egyik nagy felfedezettje Nagy-Britanniában az Editors volt. A birminghami négyes a korszellemnek megfelelően mutatta meg, hogyan lehet a Joy Division komor, klausztrofóbiás hangulatú örökségét a táncparkettekre szabni: a Munich és a Blood is kifogástalan popdalok voltak, jégcsaphidegségű, pengeéles gitárral és táncba hívó alapokkal. A probléma csak az volt, hogy ugyanezt egy másik zenekar már megcsinálta előttük: ez volt az Interpol. A New York-i kvartett hatása már-már plágiumszerűen volt érezhető az Editors bemutatkozó lemezén, mely azért átmosta az importált hangzást egy kis szikár, sajátosan észak-angol melankóliával és reménytelenséggel, és ezzel olyan receptet alkotott meg, hogy a britek - több más mellett persze - megvesztek a The Back Room-ért, mely a tavalyi év első hetében a lemezlista második helyéig mászott (miután a Munich másodszorra is kijött kislemezen). A visszafogott, szolid külsejű tagokból álló Editors a szigetországon kívül is szép sikereket ért el, míg a frontember Tom Smith egy igazi celebet hódított meg az elmúlt hónapokban, a skót rádiós DJ és tévés műsorvezetőnő, Edith Bowman révén.

Eredmény: Amikor kiderült, hogy az új Editors-lemez producere Jacknife Lee lesz, valahol már kiszámítható volt, milyen lesz a folytatás. Lee ugyanis amellett, hogy a U2-val dolgozott, olyan új együtteseknek segített "felnőni", mint a Bloc Party vagy a Snow Patrol. Utóbbinak be is jött a döntés, a Bloc Party esetében azonban felemás eredménnyel járt, hogy a kezdeti izgága, energikus feeling eltűnt a zenéből. Nos, az Editorsnál is kevesebb a feszültség, nincs az a spontán megszólalás, ami a debütálást, annak is főként a kislemezdalait jellemezte. Mindjárt az első kislemezdalnak választott, szenvedős Smokers Outside The Hospital Doors egy nem túl szerencsés indítás, viszont tény, hogy megadja az alaphangot az album további részéhez. Bár az An End Has A Start első fele nem szűkölködik a tempósabb, energikusabb szerzeményekben, az egyébként feszes ritmusszekció eltűnik az effektzuhatagban, ráadásul fokozatosan lassabb és jellegtelenebb dalok jönnek aztán a sorban, melyek csak ráerősítenek a lemez szürkésfekete alapszínére. Összességében itt is az a trend követhető nyomon, mely a 2004-2005-ös korosztály szinte valamennyi zenekarára jellemző, vagyis a figyelemfelkeltő debütálás után egy sokkal kompromisszumosabb, átlagosabban szóló folytatás jön, mely szükségszerűen a zenekart megfosztja a meghatározó hangzásától, és annak puhább, "light" verziójával a populárisabb rádiók playlistjeit veszi célba. Az Editors esetében is a harmadik lemez lesz majd a sorsdöntő.

Kiknek ajánlható: Melankolikus és érzékeny egyetemistáknak (Smith még nyilván korábban írta a szövegeket).

Olyan, mint: Az Interpol helyett a Coldplay próbálna Joy Divisiont játszani.