Queens Of The White Strokes - Tíz érv a mai rockzene mellett

Nagyon sokszor hallottuk már, hogy az utóbbi öt vagy tíz (húsz, harminc...) évben már semmi értékes nem született a rockzenében, mindenki csak az elődöket nyúlja, és különben is üzlet az egész. Na és? A rock köszöni szépen, megvan, sőt, idén minden eddiginél nagyobb sikk fesztiválokra járni - de kik miatt? Tíz együttes, amely nemcsak az iPod generáció számára lehet vonzó, és amely már csak nálunk számít "alternatívnak".

2003 - The White Stripes

Öt-hat éve még egy volt az új rockforradalom kicsit túlzottan is sztárolt zenekarai közül, ám ellentétben fegyvertársaival (Hives, Vines, Black Rebel Motorcycle Club, stb.) a White Stripes hamar lerázta magáról a címkét, és ma már az egész világ elismeri Jack White öntörvényű zseni mivoltát, aki lemezről lemezre megújulva mutatja meg, hogy a duó egyértelműen az új évezred egyik legfontosabb zenekara.

A White Stripes már a kilencvenes évek végén kialakította sajátos rock-blues hangzását, mely ugyan folyamatosan fejlődött a későbbi lemezeken, mégis megőrizte azt a kedvesen kezdetleges fílinget, mely korai lemezeiket is áthatotta. Ami a White Stripesban a leginkább bámulatos, az főleg élőben nyilvánul meg, hiszen így látszik igazán, hogy Jack és a dobos Meg tényleg kettesben csinálják ezt a zenét, amit figyelmetlenül hallgatva talán fel sem tűnne, hogy csak egy gitár és egy dob van benne.

Jack White nemcsak improvizatív gitárosként elsőrangú, hanem dalszerzőként is egészen más iskolát képvisel, mint bármelyik mai rockzenekartól megszokott lehet. A White Stripes előtt senki nem gondolta volna, hogy a 21. században a Delta-blueshoz visszanyúlva sikeres lehet valaki, ráadásul annyira, mint White-ék lettek. Hiszen a White Stripes már régóta nemcsak indie kedvenc, hanem mindenütt a legkeresettebb sztárok közé tartozik. Kicsit szerepe volt ebben a fifikás klipeket forgató Michel Gondrynak is, de főként inkább az olyan ragyogó lemezeknek, mint amilyen például a 2003-as Elephant volt - ez katapultálta végképp az élvonalba a detroiti duót, köszönhetően főként a Seven Nation Army című kislemezdalnak.

Utóbbi népszerűségére példa, hogy az olasz labdarúgó válogatott vb-győzelme alkalmával ennek a számnak a gitárriffjét énekelték kórusban a szurkolók milliói, és ennek köszönhetően újra kiadták tavaly nyáron a kislemezt, amely az olasz lista harmadik helyéig jutott. Jack White már azt is megengedheti magának, hogy kissé nehezebben befogadható lemezekkel tesztelje a közönség türelmét - de egyelőre mindkét kísérletibb album, a Get Behind Me Satan és az idei Icky Thump csak tovább erősítette a White Stripes státusát a legmenőbb mai együttesek között.