Brit csajok a világhírnév felé - Sugababes
A brit trió az új évezred lánycsapat szenzációi közül az egyik legrangosabb helyet foglalja el nem csak Nagy-Britanniában, de Európa-szerte. A nagy sikereket arató popformáció két tagcsere után is aktívan működik, dolgozik, és nagy tervekkel a jövőbe nézve következő lépésként az amerikai kontinens meghódítását tűzte ki célul hamarosan megjelenő új lemezével.
A Sugababes alapját a gyerekkori barátság adta, amely három fiatal lányt kötött össze. A még tinédzserkort kóstolgató hármas 1998-ban alapította meg a formációt, és két évvel később már komoly munkába kezdtek az All Saintset is segítő Cameron McVey producerrel. Ennek eredménye lett a 2001-es debütálás, a One Touch, ami még elmaradt a várakozásoktól. A második Angels With Dirty Faces azonban már elérte a kívánt hatást, és a rajta szereplő Freak Like Me berobbant a brit slágerlista csúcsára, és innentől sikerre ítélte a lányokat a hazai pályán. A hármas mindez idő alatt nem maradt együtt: először 2001-ben, majd 2005-ben vált ki egy-egy tag, de a helyükre új énekeseket verbuváltak, és a csapat töretlenül halad tovább a nemzetközi karrier felé.
Az óceánon is túlnyúló hírnév első szele még a harmadik, Three lemez kapcsán érkezett, amikor a Hole In The Head nem csak Nagy-Britanniában, de az USA-ban is jelentős siker lett. A lányok azonban nem érik be ennyivel, idén már egyszer kikacsintottak az Egyesült Államok felé, mikor a Run DMC és az Aerosmith klasszikusát, a Walk This Way-t értelmezték újra. Azonban még ebben az évben boltokba kerül a Change című új lemez is, amellyel már konkrét céljuk, hogy meghódítják a tengerentúlt.