Nem hibázik a Hives, megfagyott Róisín Murphy

Hiába lógott együtt R&B-producerekkel, és próbálkozott más stílusokkal a Hives, a svédek nem tudnak nem olyanok lenni, mint saját maguk. Róisín Murphy elektropop-dívaként születik újjá Alison Goldfrapp nyomdokain, míg a stadionrocker Stereophonics, a techno-túlélő Underworld és az emo-úttörő Jimmy Eat World hozza a formáját. És feltűnik a lemezajánlóban egy potenciális sztár is, Jack Penate személyében. Az új Bëlga-lemezrol szóló ajánló itt olvasható.

Jack Penate: Matinée

Várakozások: A londoni éjszaka egyik legmenőbb, közkedvelt figurájának lenni ugyan még nem jelent egyenes utat a világhírhez, de kétségkívül nyerő pozíció, főként, ha az ember még csak alig huszonhárom éves és éppen most jelenteti meg a bemutatkozó lemezét. A spanyol felmenőkkel is büszkélkedő énekes-dalszerző, Jack Penate pár éve robbant be a londoni klubéletbe, és hamar igen erős és lelkes közönségbázist épített maga köré, köszönhetően egyfelől hihetetlenül intenzív koncertjeinek, illetve szimpatikus, szerény "egy srác a sok közül" imidzsének, másrészt meg persze kitűnő dalainak, melyek közül három már kislemezen is megjelent az elmúlt szűk egy évben. Ez a rockabilly-favágónak öltözött, kissé mackós alkatú, borostás fiatalember, jobbján Lily Allennel, balján pedig Jamie T-vel pedig jelenleg a brit főváros koncertlátogató kis- és nagykamaszainak egyik legnagyobb kedvence, a Matinée-t pedig még ezen - az egyébiránt igen befolyásos - körön túl is nagy várakozások előzik/előzték meg. Most pedig az a kérdés, hogy Penate ezekután is megmarad-e csupán ünnepelt klubkedvencnek, vagy jövőre már a legnagyobb fesztiválok versengenek érte.

Eredmény: A Matinée alapján pedig akár az utóbbi is elképzelhető; Penate nem bíz semmit a véletlenre, az albumon megtalálható mindhárom kislemezes-klipes dal és még néhány, együtténeklésre kiválóan alkalmas, újabb sláger. Bár a zene korántsem nevezhető eredetinek, és Penate sem annyira megbízhatóan jó, egyenletes teljesítményt nyújtó dalszerző egyelőre, a Matinée egyáltalán nem reménytelen eset, ugyanis az énekes túlfűtött, izgága gesztusai és mozgosító erejű, szenvedélyes előadásmódja még a gyengébb dalokat is feledtetni tudják. Gyakran ska alapú popzenéjét és a célközönséget tekintve akár afféle férfi-Lily Allen is lehetne, de szerencsére azért ennyire nem egyértelmű a helyzet, egyrészt Penate ennél jóval rockosabb, a manapság még mindig kikerülhetetlen Libertines-örökség újrafelhasználása épp úgy helyet kap itt, mint mondjuk a Dexy's Midnight Runners brites, újhullámos soulzenéje, de a sikeres, kortárs gitárzenekarokkal - mint mondjuk a Kooks - való hasonlóság is tagadhatatlan. Amikor pedig minden összejön neki, akkor tényleg nagyon meggyőző is tud lenne; ez leginkább talán az egyik kislemezes dalban, a Torn On The Platform-ban válik egyértelművé, ami a maga ska-s lüktetésével, Libertines-es energiájával, fülbemászó refrénjével (megtámogatva némi Johnny Marr-tól csent, csilingelős gitárfutammal) az év egyik legjobban sikerült popszáma.

Kiknek ajánlható: Az angol popzene aktualitásaira érzékenyeknek.

Olyan, mint: Egy mindenfajta fiúcsapatos mázt mellőző Kooks.

(SZSZCS)