Raveonettes: Lust, Lust, Lust
Várakozások: A 2001-ben alakult duó anno még az új-(garázs)rock forradalom dániai oldalhajtásaként bukkant fel, és egy évvel később, az első EP, a ragyogó Whip It On, illetve a "The ....s" keretbe foglalható zenekarok tetőzésének idején a Raveonettes már többé-kevésbé jól csengő underground névnek számított Európában és tengerentúlon egyaránt. Az ötvenes-hatvanas évek amerikai popkultúrájának esztétikájába, illetve a Jesus and Mary Chain láncfűrész-szerű gitárhangzásába alaposan belecsavarodott Sun Rose Wagner gitáros és a csinos, szőke Sharin Foo basszusgitáros kettőse a figyelemreméltó bemutatkozás után sem okozott csalódást, az első anyag koncepciózus, egynemű komorsága után a Raveonettes zajos popvíziója mind jobban kikristályosodott. A sistergő gitárokra és a nyersen kopogó dobgépekre komponált, a könnyűzene "hőskorát" (az Everly Brothers-féle countrys rockandroll-tól Phil Spectorig) idéző melódiáiknak és emlékezetes slágereiknek köszönhetően pedig az új-rockforradalom kimúlása után sem tűntek el a süllyesztőben.
Eredmény: A Lust, Lust, Lust már a Raveonettes harmadik nagylemeze; az áttörést meghozó, 2003-as Chain Gang of Love, és a kevésbé invenciózus, de a szintet hiba nélkül teljesítő, két évvel későbbi Pretty In Black után a zenekar nem sokat változtat a bevált formulán. Néhol szikár, máskor pedig szanaszét torzított, hipnotikus gitárok nagyjából a JAMC által kijelölt ösvényen, negyven-ötven évvel ezelőttről csent, ismerősnek tűnő, időtlen és ragadós dallamok a country, a rockabilly és a surf vonzáskörzetéből és két, távolságtartóan hűvös és elegáns énekhang, amelyek még mindig együtt szólnak a legjobban. Ami újdonság lehet az az, hogy a Raveonettes eddig talán még sohasem volt ennyire tömören shoegaze; a tempó ráérős, a megszólalás tömör és elsőre átláthatatlan, az erősítők minden eddiginél jobban zúgnak, a hangzásvilág pedig gyakorta azt rövid időszakot idézi, amikor még a My Bloody Valentine számított a brit rockzene legnagyobb reménységének. Minden áthallástól és könnyedén azonosítható előképtől függetlenül Lust, Lust, Lust kimondottan jól sikerült lemez, több remek dallal. A kriptaszagú nyitószám, a hiphopos alapú Aly Walk With Me mellett bámulhatjuk a cipőnket a Velvet Underground hagyatékkal szimpatikusan sáfárkodó Hallucinations-re vagy a végtelenül minimalista Expelled Fom Love-ra, aki pedig esetleg lendületesebb, rockosabb menetekre vágyik, annak ott a Ramones dalnak is beillő, bugyborékoló szörfgitárral megbolondított You Want The Candy vagy a rockabillys Blitzed, tehát szerencsére van miből válogatni.
Kiknek ajánlható: Akik a Raveonettest eddig a Love in a Trashcan vagy a Great Love Sound jellegű dalokkal kedvelték meg, első körben talán szúrósnak fogják érezni a lemezt, két hallgatás után azonban már garantáltan megszeretik.
Olyan, mint: Mikor két dán egy skót zenekar útmutatásai alapján tanulja meg, hogyan is kell amerikai popzenét játszani.
(SZSZCS)