Az autószerelő és a pincér évtizede

Ami a nyolcvanas években a Stock Aitken Waterman trió volt a popzenében (velük két hete foglalkoztunk), körülbelül ugyanazt jelentette egy évtizeddel korábban a Chinn-Chapman szerzőpáros, mely egy időben kibérelte szerzeményeinek a slágerlisták csúcsát, számos előadóból az ő világslágereik csináltak sztárt. Bár a Sweet, Suzi Quatro vagy a Mud sikerdalairól gyakran szokás lekicsinylően nyilatkozni, bevallhatjuk, hogy soha rosszabb slágereket, mint amilyenekkel ez a két dalszerző megajándékozta a világot.

A glamnek azonban rövidesen leáldozott, és a hetvenes évek közepétől kezdve a Chinn-Chapman szerzemények is megritkultak a slágerlistákon: a Sweet a saját lábára állt, míg Quatro és a Mud hamar kimentek a divatból, és nem tudtak megújulni. Arról, hogy a duó szerzeményei mégsem tűnjenek el a listákról, egy új zenekar gondoskodott, mégpedig a Smokie. Ekkorra már lényegesen finomodott a Chinnichap stílus, nyoma sem volt a menetelős glam rocknak, hanem helyette rádióbarát popslágerek szegélyezték a Smokie sikeres útját.

Aztán a hetvenes évek végére a Smokie családbarát popzenéje is kiment a divatból, de Chapmanék még egy utolsó bombasikert kifacsartak az énekes, Chris Norman népszerűségéből, és az ő és Suzi Quatro által énekelt Stumblin' In igazi világsláger lett (ironikus módon Angliát kivéve), és a mai napig a rádiós kívánságműsorok elmaradhatatlan kelléke nálunk is.

Mike Chapman és Pat Benatar

Ekkoriban saját kiadót is létrehozott az immár Amerikában élő páros, és néhány új előadót is felsegítettek a listákra (Exile, Racey), addigra már az ő békebeli popzenéjükre nem volt akkora igény, mint előtte. Bár slágert még az új hullám idején is írtak (Toni Basil: Mickey), a nyolcvanas években már alig dolgoztak együtt, és kettejük közül Chinn az évtized közepére el is tűnt a reflektorfényből.

Chapman viszont új szerepkörben próbálhatta ki magát, miután még a hetvenes években először a Blondie, majd a Knack kérte fel producernek. Itt már nem ő írta a slágereket, viszont ő irányította a felvételi munkákat (diktatórikus módszereire mindkét együttes panaszkodott ugyan, de kétségtelenül elismerték tevékenységét), és mindkét zenekar esetében páratlan sikert aratott. A Blondie első két albuma ugyan tartalmazott slágereket, de a zenekar két mesterműve a Chapman által felügyelt Parallel Lines és az Eat To The Beat lettek, melyek roskadoztak a potenciális és tényleges slágerektől - mindkét albumon van a kislemezre nem került dalok között is olyan, melyre más együttes karriert építhetett volna. Mindebben nem kis szerepe volt annak, hogy Chapman pont megfelelően poposra finomította a Blondie korábbi, punkosabb hangzását. A Knack pedig minden idők egyik legsikeresebb debütáló lemezét hozta össze Chapmannel, aki nagyszerűen értette a dolgát, és egy keresett és tehetséges zenekarból kihozta a maximumot - hogy aztán a jóval kevésbé sikerült második albumon jól összevesszen velük.

Mike Chapman, a diktátor

Chapman továbbra is keresett maradt, mint producer, és még a nyolcvanas években is olyan slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Simply The Best (Tina Turner), vagy a Love Is A Battlefield (Pat Benatar). Közben Kaliforniában belefogott az ingatlanbizniszbe is, és az utóbbi időben már csak ritkán látható stúdiókban, viszont Suzi Quatro tavalyi visszatérő albumán azért besegített.

Hogy mi lehetett a Chinn-Chapman szerzőpáros titka, azt sokan próbálták megfejteni, de valójában a jó fülön és a szerzői tehetségen, no meg a kemény munkán kívül nem volt másra szükségük. Dalaiknál mindig hangsúlyos volt a sokszor semmiből előtörő, mindent elsöprő erejű refrén, mely általában megegyezett a dal címével, ami állításuk szerint az első volt mindig, és a cím után jöhetett a többi. Mindketten részt vettek a zeneszerzésben és a szövegírásban is, de leginkább a protestáns munkaetikában hittek: "Lehet, hogy megvan a saját formulánk, de nem tudnám pontosan meghatározni. Az egyik bevált formulánk a rohadt sok munka! Nem hiszem, hogy a popvilág dalszerzői folyton tele lennének inspirációval" - mondta erről Chinn. És ez így már nem is hangzik olyan bonyolultnak, igaz?