Ringo Starr harminc évet utazik vissza

A hetvenhez ijesztően közel járó Beatles-dobos, Ringo Starr egy nosztalgikus és szimpatikus lemezzel nyitja meg az év első lemezajánlóját, az Eleven Holdból ismerős Zselenszky Tamás pinceszínházakban búslakodik, széppé varázsolja a disszonanciát a Magnetic Fields, míg a bombasztikus, nagyívű hangzással sem teljesen meggyőző a szimpatikus British Sea Power. Idény eleji lemezajánló.

The Magnetic Fields: Distortion

Várakozások: Stephin Merritt idestova két évtizedes pályafutásra visszatekintő együttese, a Magnetic Fields kezdetben igazi egyszemélyes projekt volt, és bár azóta kibővült egy rendes zenekarrá, mégis, senkinek sincs kétsége, hogy a Magnetic Fields = Stephin Merritt. A név lehet, hogy keveseknek mond valamit, pedig generációja egyik legtehetségesebb és legeredetibb dalszerzőjéről van szó, akit most, hogy elmúlt már negyvenéves, szép lassan utolér a komolyabb siker is a régóta meglevő kultstátust követően. A Magnetic Fields a kilencvenes években a független amerikai pop egyik rejtett kincse volt, egészen a 69 Love Songs című tripla albumig, mely azóta már rendszeresen feltűnik a jobbféle, "minden idők legjobb lemezei" elnevezésű listákon. Igazából ez a lemez hozta meg a nagyobb népszerűséget Merrittnek, és ennek köszönhetően már a legutóbbi album, a 2004-es i fel is került a Billboard lemezeladási listájára. A Magnetic Fields kezdetben barkács-szintipopban utazott, de később egyre változatosabbá vált az együttes hangzásvilága, míg az i (mely arról is nevezetes, hogy a lemez összes számcíme i betűvel kezdődik) már kerülte a szintetizátorokat, és gazdagon hangszerelt, nosztalgikus kamarapopot tartalmazott. Azóta Merritt szólóban is adott ki lemezt, illetve a saját egyéb projektjeit is gondozta.

Eredmény: Merritt már idejekorán elárulta, hogy ezt az albumot a Jesus And Mary Chain korszakalkotó jelentőségű debütáló lemeze, a Psychocandy ihlette, mely addig nem hallott módon ötvözte a feedback-zúgást a hatvanas évek surf melódiáival. Nem véletlen ennek megfelelően a cím (magyarul: torzítás) sem, és ugyan a hangszerelés sokkal változatosabb, mint a Psychocandy-é volt, szólhat itt gitár, cselló, zongora, az biztos, hogy a feedback zúgás marad. Ez azonban nem szabad, hogy bárkit is elijesszen, mert nagyon okosan megírt, rendkívül dallamos számok követik egymást, melyek hiába süppednek bele a default jelenlevő zúgó hangkásába, többségében ellenállhatatlanul beleragadnak a hallójáratainkba. Érdekes módon ez azoknál a számoknál működik a leginkább, ahol Merritt átadta az énekesi feladatokat régi segítőjének, Shirley Simmsnek, akinek a kristálytiszta hangja jobban érvényesül, mint Merritt kicsit behízelgő baritonja. Többször hallgatandó albumról van szó tehát, mely azonban meg kell, hogy győzze a Magnetic Fields munkásságát korábban nem ismerő hallgatót is, hogy nem akármilyen dalszerzővel van dolga Merritt személyében.

Kiknek ajánlható: A Sonic Youth zajos gitárjai felől közelítőknek éppúgy, mint a hatvanas évek perfekt popzenéje mögül csak időnként előmerészkedő bátraknak.

Olyan, mint: Amikor még a disszonancia is szép.

(IB)