Csatlakozzunk a Feeling zenekarhoz - heti lemezajánló

Mindössze két évet kellett várni a soft-rockban utazó The Feeling zenekar visszatérésére. A második korongjuk erőteljes, magával ragadó power-pop dalok gyűjteménye lett. Az angol zenekar mellett szintén a napokban jelentette meg régóta várt albumát Dolly Parton, aki már tíz éve nem készített tradicionális country lemezt. Az alábbiakban egy tehetséges readingi fiatal lány új lemezéről is írunk, aki bár nem tud úszni, énekelni annál inkább. Erre a hétre is jutott két indie zenekar: a szintén roppant fiatal I Was A Cub Scout és a szintén readingi Pete And The Pirates.

The Feeling: Join With Us

Várakozások: Az öttagú angol szoft-rock zenekar 2005-ben alakult, majd egy évvel később vált ismertté a Sewn című, brit Top 10-be jutó slágerével. A Feeling javarészt a hetvenes évek zenéiből táplálkozik, a frontember, Dan Gillespie-Sells szerint zenéjükre nagy hatást gyakorolt a Supertramp, a 10cc és az ELO. Amikor az együttes második kislemeze is a brit Top 10-ben landolt, akkor már annak is hírértéke lett, hogy a zenekar basszusgitárosa, Richard Jones Sophie Ellis-Bextor férje. Dan Gillespie-Sells pedig azzal a nyilatkozatával keltett megütközést, amelyben kijelentette: Karen Carpenter szeretne lenni Neil Young testében, Freddie Mercury nadrágjában. "Szerintem kockázatos vállalkozás, ha deklaráltan mainstream zenét akarunk játszani" - mondta a Guardian újságírójának az énekes. A debütáló lemezük Twelve Stops and Home címmel került a boltok polcaira Európában 2006 nyarán, míg Amerikában csak tavaly jelent meg. A lemez címe arra utal, hogy az énekes gyermekkorában 12 megállót metrózott, míg eljutott a Leicester térig. A korong megjelenésekor vegyes fogadtatásban részesült, az azonban vitathatatlan, hogy a velük egy időben felbukkanó, szintén szoft-rockban utazó Orson nevű zenekarnál jobb eredményt sikerült letenniük az asztalra.

Eredmény: "Az, hogy avantgárd, független, feszes vagy zajos zenét játszol, már jóval kevésbé rizikós. Ellenben középutasnak lenni kockázatos, hiszen az egyre általánosabb indie ízlésvilág kivet magából." - nyilatkozta korábban a frontember, s a megállapítása erre a korongra is érvényes. Nagyon vékony jégre merészkedett a zenekar ezzel a stílussal, de valamiért a jég ezen a lemezen sem akar beszakadni. A nyitódal, az I Thought It Was Over - mely egyben az első single is - feszes, és erőtől duzzadó, a nyolcvanas éveket idéző szintihangjai egyszerűen magával ragadják a hallgatóját. Aztán a második számban a romantikára vágyók is megkapják a magukét, a Without You-ban a zenekar tovább egyensúlyoz a ciki és a menő határmezsgyéjén. Ezt követően a lemez az egy sima, egy fordított alapszabálya szerint halad tovább: a powerpop dalokat, a zongorás lassú darabok váltják. A Won't Go Away a Beach Boysot idézi, emelkedett és slágeres, a közepén felcsendülő szaxofon-szóló pedig még csavar rajta egyet, míg a Conor akár Queen-dal is lehetne. A lemez minden egyes szerzeménye rádióbarát, s a lendület egészen az album végéig kitart.

Kiknek ajánlható: Azoknak, akik egy könnyed slágeres albumra vágynak, de a szoft-rock, az AOR, és a rokonműfajok szerelmeseinek is bátran ajánlható.

Olyan, mint: Egy teljesen időtlen lemez, mely okosan kikerüli napjaink divatos gitárzenei szabályait (és csapdáit), s így tud trendi és slágeres lenni.

(DG)