A zene megölte a kazettamásolást

A CD feltűnése óta - vagyis már több mint húsz éve - kongatják a vészharangokat a magnókazetta felett, azonban ez a szívós találmány továbbra sem akar eltűnni. Sőt, vannak olyan részei is a világnak, ahol kimondottan a reneszánszát éli, és még többen vannak, akik hiányolják.

Ma persze seperc alatt össze lehet dobni egy válogatás-CD-t vagy éppen egy MP3-playlistet, ám sokan vannak, akiknek ez már túl egyszerű. Egy amerikai zenekritikus, Joel Keller ezt az alábbi módon fogalmazta meg: "Hiányzik, hogy ott üljek a hi-fim előtt, egyik oldalamon egy rakás CD-vel és lemezzel, a másikon egy itallal, és órákat töltsek azzal, hogy kitaláljam a kazettára felveendő dalok helyes kombinációját." Ezzel szemben mi van most? "Áthúzom a számcímeket a playlist ablakra, megnézem, hogy nincs-e valami probléma a dalok befejezésekor, de valójában már meg sem nagyon hallgatom őket, hanem a végén beteszek egy üres CD-t, megnyomom a gombot és elmegyek aludni. Semmi hűhó, semmi kecmec. És egyáltalán nem is szórakoztató."

Keller végül is levonja a konzekvenciát, és meg is gyászolja a válogatáskazettát: "Kár érte. Egy válogatáskazetta olyan kapcsolatot létesített a zene és az emberek között, amit a még elektronikusabb verzió képtelen pótolni. Így már olyan szinten egyszerű összedobálni egy mixcédét, hogy teljesen eltűnt az a fajta elégedettség, ami a válogatáskazetták készítésével járt, akkor tényleg úgy éreztük sokan, hogy egy műalkotást hoztunk létre."

Persze ő maga is bevallja, hogy már évek óta nem készít válogatáskazettákat, hiszen nincs kinek - senki sem hallgat már kazettát. Vagy mégis? A kazetta ugyanis még nem halt ki teljesen. Bár már a rapperek karrierjét elindító mixtape-ek is csak a nevükben kazetták, hiszen már régóta CD-n terjesztik őket, ettől még vannak műfajok, melyeknél a kazetta fontos.

Amerikában számos underground kiadó van, amely kizárólag kazettákra szakosodott. Jó, ezek általában rendelkeznek MySpace-oldallal és ott meghallgatható formátumú dalokkal is, de a fő profil a kazetta marad. Az ilyennek a nyolcvanas-kilencvenes évekből szép hagyományai vannak, de bármilyen furcsa is, sokan vannak, akiket egyre inkább taszít a steril digitális hangzás, és kifejezetten szívesen veszik, ha az általuk hallgatott punk, metál, noise vagy folk zenekar a kazettákhoz igazítva a hangzását nem éppen úgy szól, mint a Dark Side Of The Moon.

Az olyan obskúrus kiadók, mint az American Tapes, a U.S.A. Surpasses All Nazi Genocide Records vagy az Obsolete Audio Formats ezt a kicsi, de lelkes réteget szolgálják ki, és az utóbbi években némi reneszánszuk is támadt, egyre többen fordulnak vissza a kazettákhoz az agyondigitalizált világból. Sőt, az is egy érv a kazetta mellett, hogy ezt manapság jóval nehezebb ingyen terjeszteni, mint a digitalizálható formátumú zenéket.

Aztán ne feledjük, hogy még a mai napig sokan hallgatnak kazettát az autóban, és ugye azon már meg sem lepődünk, hogy egyes országokban még ma is ez az uralkodó formátum. Egy három évvel ezelőtti adat szerint Törökországban és Indiában körülbelül az eladott hanghordozók fele, Szaúd-Arábiában pedig több mint 70 százaléka kazetta. Ugyanez Magyarországon tavaly a MAHASZ adatai szerint úgy alakult, hogy az album formátumú kiadványokból 4 és fél millió CD és csaknem 300 ezer kazetta kelt el - vagyis valahol félúton vagyunk a harmadik világ és a fejlett Nyugat között.

Van még egy menekülőútja a kazettának, ez pedig a hangoskönyv. Egyrészt az ilyet sokan hallgatják autókban, másrészt van egy nagy előnye, amit a CD-játszók nem mind mondhatnak el magukról, nevezetesen ott lehet folytatni legközelebb is, ahol éppen leállítottuk. Aki esetleg hangoskönyvvel szeretné megtenni ugyanezt, annak sok CD-lejátszó nem engedi meg mindezt, ezért jóval kényelmesebb a kazettás módszer. Nagy-Britanniában így kelhetett el 70 ezer a Da Vinci-kód kazettás verziójából, Amerikában pedig a hangoskönyv-piac több mint 30 százalékát teszik ki a kazetták - a zenénél ugyanez az arány 1 százalék.