Ugrókötelező lányok á la Gold Dust, twerkölő lányok á la bármi, el nem sülő baseballütő, nagyszerű geometrikus kompozíciók kerítésekkel és épületekkel. Mindebből pedig nem sül ki semmi, pedig én arra számítottam - na jó, bevallom: abban reménykedtem, hogy a seggrázók és az ugrálók egymásnak esnek. A rendező Jakab Péter amúgy elárulta, hogy eredetileg sötétebbnek, agresszívabbnak szánták a klipet, aztán "hamis zenetévé-kompatibilis klip" lett belőle a sajtóanyag szerint. Nehéz megmondani, mitől olyan jó ez a klip, talán attól, hogy a jelenetek egyszerre játszanak rá és ellenpontozzák a népies-mondókás, groteszk bass music számot (ami ingyen letölthető innen). Nekem mindenesetre ez a kedvencem a mostani eresztésből.
A Bëlga végre klipet készített egyik kedvenc tavalyi számunkhoz. Mivel a szövegnek ugye direkt nincs értelme, csak a rímelésre megy rá, így Miki357 rendező is elengedhette a fantáziáját. Szájak, szemek és egyéb testrészek vándorolnak a rövidke, trükkös, nem egyszer gifszerű jelenetecskékben, baltával ütnek szét lufit, van persze cica is. Sajnos a "Mióta Scarlett Johansson sztár lett, jól alszom" sort nem illusztrálják. A klipen három héten át dolgoztak, részletek az Indexen.
A Tej az Isten Háta Mögött-frontember Pálinkás Tamás projektje, ami alapján azt is gondolhatnánk, hogy ez a szintis (és a refrénben műegzotikus) popszám ironikus, és a videóban is ironikusan rázzák a feneküket a bikinis lányok. Szerencsére nem ilyen egyszerű a helyzet, a klipet inkább a szokatlan, szellemes beállítások és a jó vágás viszi el. Kálocz Tamás és Pálinkás Tamás rendezte.
Sokáig úgy tűnik, hogy a szegény lány (Tóth Bori) az áldozat, gonosz - és látványosan, szellemesen alkalmazott - számítógépes trükkök vették át az irányítást a környezete fölött, mi több, még a hasára is rámásznak. A végén van egy fordulat, ami tényleg meglepő, mármint nem az, hogy az egészet csak képzelte, hanem hogy... A rendező Kocsis Bence és Koszti Zsuzso, előbbi a Saverne énekese, utóbbi a VJ-je.
Maszkos politikusok veszekszenek durván a tévéstúdióban, a szegény nő (Mészáros Dóra) csak ül. Aztán kiderül, hogy valójában a színfalak mögött a politikusok nagy egyetértésben használják ki a nőt. Van többek között az is, de aki ezért nézi, csalódni fog. (Állítólag másfelé az interneten jóval többet mutatnak belőle!) Ha valaki nem értené, a nő pólójára néha rá van írva, hogy ő a plebs, vagyis köznép. De persze nem a megfejtés csavarosságára megy rá a Koblicska Péter Örs rendezte videó, hanem a képekre. Az eggyel korábbi Blind Myself-klipben tetovált emberek vannak és Wolfie rappel. A Négyszögöl című nagylemez május 17-én 23.59-ig ingyen letölthető a honlapról.
A szám olyan, mintha egy három és fél perces dalt kellett két percben ledarálnia a Qualitonsnak. A videó viszont egyetlen pofonról és közvetlen előzményeiről szól, több nagyszerű beállítással és klipekben ritkán láthatóan élvezetes színészi játékkal. A rendező a zenekar tagja, MYGL, a színészek: Tasnádi Bence és Szabó Vera.
Egy torzonborz szakállú férfi (Illyés Bence) három cuki állatkájával (kutya, kígyó, egér) elindul, megy-megy a ködös tájon, és három perc alatt elér egy fához. Ennyi idő alatt ugye más lezavar egy klipet, itt meg még csak most jön a démoni-szürreális fordulat. De az antiklipes tempó működik, tényleg képes hangulatot és feszültséget teremteni, és erősek a képek is. Mózes Zoltán, a Napokon tagja a rendező, a zenekar lemeze letölthető innen.
A képek gazdagítják a zenét, a zene pedig hozzájárul ahhoz, hogy az egyszerű képek (arany alufólia, szomorú ember, fák, emberek a fák között) önmagukon túlmutatónak tűnnek, és a néző várja, várja, hogy történjen valami. Történik is meg nem is, és ez pont jó így. A rendező Gidéo és Belle Belle.
A dupla expozíciós klipben a basszusgitáros Lemon által készített japán felvételek találkoznak a zenekar tagjainak képeivel, és - mint a Recorderről kiderül, röpke két hónap utómunka árán - látványos az eredmény. Szintizés a háztetőn, házsor a gitár nyakán, ilyesmik. Hasonló Jónás Vera: Cold Fire című klipje, csak ott az énekesnő mögött a másik réteg a természet; a rendező Szabó Szonja itt mesél róla.
A zene nélküli, azok helyére valószerű hangeffekteket helyező videókról írtunk már korábban. Itthon a Children Of Distance állt elő egy ilyennel, mégpedig saját YouTube-csatornáján (ami ritkaságnak számít); mint írják, "Kolláth Zsolti barátunktól kaptuk a csapat közelgő 8. születésnapjára". Az eredeti itt van.
És még nyolc klip! Az első négyet érdemes megnézi; aztán két koncertvideó, inkább rajongóknak; végül két nem jó klip híres zenekaroktól.
IAN: Egy másik életben Miből lesz a szintipopper? A gyereknek a Casio csak egy játék a többi közül, a Depeche Mode-rajongó fiatalembert már a szexre is úgy kell elrángatni a szinti mögül. Több évtizedes jelenetsor jól eltalált koridéző tárgyakkal.
Képzelt Város: Theodor A tengerparton táncoló nő távoli sziluettje, a hullámzó víz és a felhők néha absztraktnak (vagy számítógépes grafikának) tűnő képei. Van mögötte koncepció is, de ennek ismerete nélkül is hat.
Paraforme: Burning Desire: Jókedvű baráti lazulás és zenélés nyomasztó városi környezetben, plusz egy nagyon király pulcsi.
Dep'art: Rend a lelke mindennek: Ellenőr- és rendőrkalandok szolgálatban és kocsmában, infantilizmusba hajló dadaizmussal, vagy fordítva.
Zagar: Alien Life: A Zagar tavalyi lemezéről pont a kedvenc számunkhoz készített koncertklipet, mégpedig a megújult, a legsikeresebb számok pörgős változataiból álló, látványos új vizuállal is feldobott Uplifted műsor bemutató koncertjén, a Prlmnt nevű új helyen.
Mius: Such Is Life: A közönség forgatta a Mius videóját, az eredmény pedig egy viszonylag rendes koncertklip, azt leszámítva, hogy a közönség túlnyomó része az okostelefonját bámulja. Lehet, hogy öreg vagyok, de elég nyomasztó látvány.
Ektomorf: You Can't Control Me: A zenekar egy roppant impozáns harci helikopter előtt zenél két és fél percen át, ami baromi sok időnek tűnik.
Animal Cannibals: Fesztivááál: Az Animal Cannibals tagjai jellegzetes fesztiválos jelenetek közepette hülyéskednek bele a kamerába. Kérdés, hogy ez az infantilis humor mennyire találja el a fesztiválozók korosztályát (pláne, amikor józanok), akiknek a szezonra hangolódását segíthetné a klip.